szerintem ha nem jutnak be a bl döntőbe, vagy mondjuk nem nyerik meg, megint bevásárlás lesz, 3 új név legalább.
ja, és vélhetően új edző, ancelotti van a képben nagyon is.
Asszem '98 óta nem nyert a Real ellen az Atma, de meccs elején mondta a kommentátor, ha jól emlékszem. Vélhetően ez nem véletlen.
jó, de a kupadöntőben egyrészt nem is kell feltétlen nyerjenek, másrészt pedig egyszer minden sorozat megszakad.
persze lehet majd 2020-ban.
nem tartom őket attól jobb csapatnak,hogy 3 év alatt felépítettek egy olyan rendszert ami ellenünk működőképes,viszont rajtunk kívül az összes nagycsapattól élesen kapják hátulról síkosító nélkül !!!
ha nem is pontosan így, de hasonlóképpen gondolom a két csapat összehasonlítást.
mármint arra gondolok, hogy bár az egymás elleni meccseken az utóbbi időkben nekik áll a zászló, viszont amíg trófeákban nem nőnek a barcelona fölé, addig véleményem szerint nem jobb csapat, mint mi.
egymás elleni meccseken vélhetően ezek után is jobbak lesznek, mert ellenünk vannak eléggé felépítve, viszont mint korábban írtam, a barcelona testén keresztül közvetlenül csak a spanyol szuperkupa érhető el, semmi más, a többi trófeához más csapatok ellen is folyamatosan kell bizonyítani.
ennyi erővel az osasuna is majdnem olyan jó lenne, mint mi, mert majdnem minden szezonban meglepnek minket, vagy rabolnak pontot.
vagy éppen a sociedad otthonában azt hiszem tavaly 2-2, idén 3-2-es vereség.
