Európai játékospiac

Foci a Barçán kívül
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2011.09.01. 12:45:00

Nem tudok róla, hogy meg akartuk volna venni. Azért került szóba, mert Barca nevelés, tehát úgy ahogy tudna játsznai a középpályánkon, de egyszer se volt érte konkrét ajánlat. Az se véletlen, hogy szinte sose kapott nagycsapatoktól ajánlatot. A transfermarkt adatai szerint a staisztikái is leromlottak az utóbbi időben. A jelenlegi helyzetben nagy fogás volt az Arsenalnak, de csak azért, mert nem volt nagyobb. Fabregas és Nasri is egészen más kategória. Arteta nálam amolyan köztes megoldás. Ameddig nem találnak jobbat vagy enm nevelnek ki, addig megfelelő teljesítményt nyújt majd, nyilván jobbat mint Rosicky, de a közelében sincs semmiben se a távozóknak. Lassabb, kevésbé technikás, kevésbé gólerős és gólpassza sincs annyi. Arteta egy kényszermegoldás, aki annyira stabilizálhatja az Arsnal középpályáját, hogy harcban legyenek majd az első pár helyért(sztem kb 5-6. helyen végeznek), de ennyi.
Abból a szempontból viszont tényleg nagy fogás, hogy ha nem jön, annyira harmatgyenge marad az Arsenal kreatív kp-je, hogy elégedettek lehettek volna az EL-el.
A Fifa egy szégyen
Avatar
neobarca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2776
Csatlakozott: 2009.09.05. 15:16:59
Tartózkodási hely: Zuglowe

2011.09.01. 12:29:20

Akárki akármit mond, Arteta nagy fogás volt az Arsenal számára. Bár nem fogja tudni helyettesíteni Fabregast amikor megy neki a játék akkor nagyon jó. Nem véletlenül akarta többször is megvenni a Barca is. Minden esetre én csípem a fickót, remélem beválik neki a váltás.

Ettől függetlenül én az Arsenalt jelenleg egy nagy haláltusát folytató süllyedő gőzösként tekintem. Amolyan Titanic 2. És Wenger kapitány mivel nem hajlandó elhagyni a hajót, vele együtt fog elsüllyedni. 1-2 újgazdag klub örömére akik alig várják, hogy dobják a mentőgumit... :lol: 8)
Barca Fanatics 1999-For Life!!!

"Az ízlésem a lehető legegyszerűbb. Mindenből beérem a legjobbal" - /Oscar Wilde/
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2011.09.01. 12:28:09

Nem kell mindent elhinni, amit írnak. Annak idején a Juvétól kiszivárogtattak egy olyan hírt h a Real 70 milliót adna Ibráért, hogy ezzel felverjék az árát.
Más játékosok esetében is előszeretettel szivárognak ki ilyen hülyeségek. Meggyőződésem, hogy ez is csak az. A Portonál tisztában vannak vele, hogy jöüvő nyáron el kell adják a legjobb játékosukat(ha vmelyik nagycsapat csatára lesérül, már lehet télen), így megpróbálják felverni az árát.
A Fifa egy szégyen
Avatar
Cumbee
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1451
Csatlakozott: 2009.08.16. 17:11:11

2011.09.01. 12:16:56

gyuri03 írta:
Cumbee írta:Ez most komoly? Ennyiért hülyék lesznek nem eladni.:D Forrás van esetleg?
http://hvg.hu/sport/20110727_mahacskala_csatarja
Na ezt magyarázza már el nekem valaki pls. Most akkor vajon mi is a terve Porto-nak? Ezen az áron ők 5 későbbi klasszist tudnak importálni Dél-Amerikából. 1 kisebb sérülés, egy vagy egy hosszabb formavesztés és buknak rajta 60 millát. Azt megértem, hogy ha egy élklub nem adja el ennyiért a legjobbját, de a Porto anyagilag nem tart ott, hogy ilyet húzzon. Ha meg minden áron BL-t akarnak idén nyerni, akkor Falcao-t miért engedték el, ehhez képest apróért? Ez a hír vagy kacsa, vagy vannak gondok a vezetők fejében.:D
u.i.: A 3. lehetőség, hogy Hulk valami kísérleti mutáns és teljesen biztosak benne, hogy nem tud megsérülni és ennél még jobb is lesz.
Avatar
gordi.
Barça B
Hozzászólások: 68
Csatlakozott: 2011.07.28. 13:38:52
Tartózkodási hely: Csongrád,Szeged

2011.09.01. 11:33:34

Raul Meireles az átigazolási időszak vége előtt fél órával (!) adott be a vezetőknek írásbeli átigazolási kérelmet. A Chelsea a BBC Sports értesülései szerint 12 millió fontot fizetett érte.
Nem semmi :!: :shock: ilyen rövid idő alatt nyélbe ütni az üzletet, bár pletykák szerint menni akart, meg ugye a Villas-Boas személye is inspirálhatta..
gyuri03
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 328
Csatlakozott: 2008.07.06. 12:38:08

2011.09.01. 11:29:53

Cumbee írta:
shutterisland írta:mahacskaláék odalépnek hulkért, 87 milla...így a végén....
Ez most komoly? Ennyiért hülyék lesznek nem eladni.:D Forrás van esetleg?
http://hvg.hu/sport/20110727_mahacskala_csatarja
Kép

/A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség, hogy az előbbinek határai vannak./ Einstein

2010. 11. 29. Barcelona-realmadrid 5:0 újabb történelmi pillanat :)
Avatar
ab1daL
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3508
Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
Tartózkodási hely: Siófok

2011.09.01. 11:09:40

shutterisland írta:pedig követtem az átigazolásokat a nyár folyamán, de most akkora összevisszaság lett itt hirtelen pár órán belül, hogy azt sem tudom, hol a fejem...főleg a PL-ben.
Jaja, én is ezen lepődtem meg. Ilyen nyári átigazolási szezon eddig még nem volt, hogy az utolsó 2 napban, tonna számra vándorolnak a játékosok.
„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”

Joan Garcia - Koundé, Eric Garcia, Cubarsi, Baldé - Bernal, Pedri - Yamal, Olmo, Raphinha - Rashford
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7982
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2011.09.01. 10:44:51

DLpiton. írta:Bellamy :arrow: Arsenal
milyen Bellamy? mert Craig a Mersey partjára tette székhelyét, úgyhogy lehetőleg ne írjunk butaságokat...
DLpiton.
Barça C
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2011.06.30. 11:11:04
Tartózkodási hely: Sárospatak,BAZmegye

2011.09.01. 10:37:57

Bellamy :arrow: Arsenal
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 7213
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2011.09.01. 10:05:57

gerzsakov írta:Szerintem akárki akármit mondhat, de a legnagyobbat a Chelsea igazolta (Meirelesel)!!!
akkor maradjunk annyiban,hogy szerinted.
cesc,alexis,mata,agüero,stb szerintem ők nagyobb fogások
Avatar
gerzsakov
Barça B
Hozzászólások: 65
Csatlakozott: 2010.02.10. 16:51:11

2011.09.01. 09:52:11

Szerintem akárki akármit mondhat, de a legnagyobbat a Chelsea igazolta (Meirelesel)!!!
Kép
Egy Club mindörökre! FC BARCELONA!
"Sok évet vártam erre a pillanatra. Ez egy különleges nap. 8 év után tértem haza. Ez a legkeményebb kihívás az életemben, de tudom, hogy segítetek átjutni rajta. Remélem, hogy sok emléket adok nektek a Camp Nouban." -CESC FABREGAS
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2011.09.01. 09:42:24

Amit lehetett kihozott ebből az Arsenal, s Diego is remélem "kivirágzik" a matracosoknál!
Akiknél igaz elment a 2 csatár (mondjuk Aguerot soha nem tartottam akkora játékosnak), de Falcao s Turan némileg pótolhatja!Mindig is voltak kiugró eredményeik, de konstans nem tudnak hozni egy szintet, egyik héten megverik idegenben a Valenciát, majd otthon kikapnak egy Osasunától....
Diegonak a spanyol környezet talán jót tesz, mert igazi irányító mindig is hiányzott onnan!
Én is kicsit fanyalogva olvasom ezt a kavalkádot ki hova igazolt, rendben szükség van az erősítésre, de az ilyen utolsó perces transzferek (shutterisland által leírt okok miatt) kétségeket ébresztenek bennem, hogy valóban megéri!De a téli igazolgatásokkal is így vagyok!

Arsenalt sokan temették, remélem Wenger összeszedi őket, mert ha nevekre gyengültek is, s tudom volt egy 8:2, de nem nevek játsszák a futballt, s szerintem odaérhetnek bőven a dobogóra!Meglátjuk, a védelmet megerősítették szépen, ez azért figyelmeztető!
Kép
Kép
Kép
Avatar
fanbarca
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2199
Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
Tartózkodási hely: Szatmárnémeti

2011.09.01. 09:34:17

Subinho írta:nem tudom mi lesz az atleticoval!!! elment agüero és forlan is... most diegon lesz a világ szeme!!! csak kinek fogja osztani a lasztikat??? :shock:
Mondjuk Falcaonak :D.
Azért Andréval, Artetaval és Mertesackerrel jól járhatnak az ágyúsok.
més que un club
Avatar
Subinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4200
Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
Tartózkodási hely: Budapest

2011.09.01. 09:08:44

nem tudom mi lesz az atleticoval!!! elment agüero és forlan is... most diegon lesz a világ szeme!!! csak kinek fogja osztani a lasztikat??? :shock:
az amauri átigazolás is meglepett!!! 1-2 éve még az olasz válogatottba követelték itáliában, most meg nem kell senkinek és megy francia honba!!! :shock:
az arsenal nagyon gyenge, közép kategóriás csapat lesz idén. ahogy cesc mondta, a MU-chelsea-city után fognak kullogni és nagy harcban lesznek a tottenhamel és a liverpoollal a 4-6 helyért. mondjuk andré santossal jól jártak... :wink:
a juve is elég gyengus lesz idén... max. a 4. helyre lehetnek jók, de inább az mint az arsenal... 4-6 hely... :?
messideco
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12259
Csatlakozott: 2008.07.08. 16:49:07

2011.09.01. 05:46:49

Ez ilyen. 3 forduló lement, így a csapatok tudják, hogy mely posztok üresek, hová kell az erősítés.
Szerintem általánosan a Bundesliga nem erősödött vagy gyengült minőségileg...
Kép
"And my heart will leave you never."
Avatar
szajko
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4907
Csatlakozott: 2008.04.07. 18:14:42

2011.09.01. 01:52:20

Raul Meireles :arrow: Chelsea
Avatar
shutterisland
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4070
Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
Tartózkodási hely: bcs.

2011.09.01. 01:14:58

na, akkor végül is nem lett semmi ebből a hulk - anzsi rémhírből.

amúgy csak engem irritál, hogy ekkora mozgás van (főleg itt a végén) az átigazolási piacon ?
az oké, hogy kellenek az új arcok, kell az erősítés, meg ugye a játékosok is emberek (új célok, motiválatlanság, padkoptatás, stb.) de akkor is.
kb. egy fél szezon kell, mire a legtöbb csapatot megszokom, és teljesen tisztában leszek az összes átigazolással, ami említésre méltó.

pedig követtem az átigazolásokat a nyár folyamán, de most akkora összevisszaság lett itt hirtelen pár órán belül, hogy azt sem tudom, hol a fejem...főleg a PL-ben.
Avatar
Robcsyy
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1154
Csatlakozott: 2006.07.10. 21:34:57

2011.08.31. 22:56:27

shutterisland írta:mahacskaláék odalépnek hulkért, 87 milla...így a végén....
vicc ez az egész mindenség, ilyen nincs :lol: :lol:
city is undorító, de ezektől már hányok is
amúgy a porto sem sz@rral gurigázik. falcaoból meg ha most elmegy hulk 127milliót látnak, és ez csak két játékos :shock: :shock:
addig gyűjtik a pénzt, míg előbb-utóbb összeáll ott is egy jó csapat...
Before you laugh at kids who believe in Santa, remember there are grown men who believe that Cristiano Ronaldo is a better footballer than Lionel Messi.
Avatar
shutterisland
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4070
Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
Tartózkodási hely: bcs.

2011.08.31. 22:46:24

barca99 írta:Wilshere twitteren: "ARTETA back on! Come on you Gooners!"

A Szczesnyi - Sagna - Mertesacker - Vermaelen - Santos - Song - Wilshere - Arteta - Walcott - RvP - Gervinho tizenegy nem tűnik rossznak, de Manchesterrel, a Chelseavel nem veszik fel a versenyt. A negyedik helyért nagy harc lesz a Poolal, de még a Spurs is odaérhet egy normális csatárral.
arteta barca nevelés nem ? mert akkor cescnek csak a mi kutyánk kölykét hozták pótlására ? :lol:
és még hasonlít is vonalakban külsőre rá.
Avatar
barca99
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7307
Csatlakozott: 2006.07.19. 12:37:02

2011.08.31. 22:40:22

Wilshere twitteren: "ARTETA back on! Come on you Gooners!"

A Szczesnyi - Sagna - Mertesacker - Vermaelen - Santos - Song - Wilshere - Arteta - Walcott - RvP - Gervinho tizenegy nem tűnik rossznak, de Manchesterrel, a Chelseavel nem veszik fel a versenyt. A negyedik helyért nagy harc lesz a Poolal, de még a Spurs is odaérhet egy normális csatárral.
Avatar
shutterisland
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4070
Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
Tartózkodási hely: bcs.

2011.08.31. 22:26:54

Cumbee írta:
shutterisland írta:mahacskaláék odalépnek hulkért, 87 milla...így a végén....
Ez most komoly? Ennyiért hülyék lesznek nem eladni.:D Forrás van esetleg?
forrásom sajna nincs, egy olyan oldal fórumán olvastam (goal.com-ra hivatkozva) ami tiltott oldalnak számít szerintem.
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7787
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2011.08.31. 22:24:15

Diego megmutathatja, h mire képes vagy mire nem képes egy igazán erős bajnokságban. Mondjuk az Atlético nem éppen arról híres, h egy nyerő csapat lenne, de a brazil nincs abban a helyzetben, h sokat válogathatna. Werderbe tetszett a játéka, Juventusbál elég gyenge volt, kíváncsi vagyok, h mire megy majd a La Ligában.

Na van még kb. másfél óra az átigazolási szezonból, vajon lesz-e még valami nagy transzfer? :D
:wink:
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
Cumbee
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1451
Csatlakozott: 2009.08.16. 17:11:11

2011.08.31. 22:20:11

shutterisland írta:mahacskaláék odalépnek hulkért, 87 milla...így a végén....
Ez most komoly? Ennyiért hülyék lesznek nem eladni.:D Forrás van esetleg?
Avatar
shutterisland
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4070
Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
Tartózkodási hely: bcs.

2011.08.31. 22:16:32

mahacskaláék odalépnek hulkért, 87 milla...így a végén....
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2011.08.31. 21:14:20

ab1daL írta:Pekarik
Vfl Wolfsburg :arrow: Kayserispor

Diego
Vfl Wolfsburg :arrow: Atlético Madrid (kölcsönbe)
Ez Diego utolsó esélye. Ha most is bukik, a karrierje hátralevő részét alighanem kis csapatoknál töltheti.
A Fifa egy szégyen
Válasz küldése