geridoss írta:Áthozom ide az igazolások topicból.
Először is szeretném leszögezni már az elején, hogy NEM, szerintem sem volt kiemelkedő, sem remek az elmúlt két szezonban.
De.
Olyan közutálatnak örvend, hogy sokkal kritikusabban nézik a szurkolók az ő teljesítményét, mint másokét. Hogy miből gondolom? Mert ezen a fórumon kívül is sok helyen olvasom. Néha úgy mozgott, mint egy idegen test? Igen.
De itt szintén megemlíteném, hogy igenis voltak mozdulatai, amiből látszik, hogy nem egy falábú szerencsétlen. Két szezon alatt nagyon kevés az a néhány mozdulat, tisztában vagyok vele.
Az emberünk mentálisan szét van csúszva, és valamiért én azt érzem vele kapcsolatban, hogy ha sikerül ezen átlendülnie, érzi azt, hogy mögötte állnak és támogatják a klubon belül és azon kívül is, akkor meg fogja hálálni a belé fektetett időt és "ideget".
Ezt csak abból a néhány mozdulatból gondolom, meg egyfajta megérzés.
Ha valaki lelkileg ennyire a padlón van, és még folyamatosan kapja az ívet, az nagyon össze tud zuhanni. Nagyon sok tényezőnek kell összejönnie, hogy ebből kilábaljon, kérdés megér-e ennyi energiát és időt bármelyik játékos. Nálam itt a válasz igen. Ha már a mi játékosunk, és itt is AKAR bizonyítani, akkor minimum annyi, hogy segítsük őt azzal, hogy támogatjuk (nyilván nem az Eurobarca fórumon fog keresni motivációt és megnyugvást). Kollektívan a szurkolókról beszéltem.
Azt, hogy ilyen helyzetben "magának köszönheti". Ahányszor játszott, szinte mindig a leggyengébb volt, és ő aztán kapott lehetőséget a bizonyításra.Nyilván megviseli az embert ha kfütyülik, de mindennek megvan az oka. Egyszerűen erre a játékra ő alkalmatlan. Azt hogy fizikai gyorsaságban olyan, mint egy terhes anyatetű az egy dolog, de fejben is rohadt lassú, és ezek alapvető képességek, nem lehet csak úgy megtanulni. Vagy alkalmas rá valaki vagy nem.
Azzal pedig, hogy itt akar bizonyítani vitatkoznék. Ő maga is el akart menni. Elég megnézni Denist, aki ragaszkodik a csapathoz és megpróbálja itt kiharcolni a helyét, pedig nem kapott annyi lehetőséget. És rajta inkább látszik, hogy van benne lehetőség.
Haa valaki 2 év alatt nem képes valamit felmutatni és nem is látni benne a potenciált meg kell emészteni, hogy bukta volt. Ez egy profi klub és nem jótékonysági intézmény, hogy pátyolgassanak valakit és addig nyomassák, míg nem mutat fel valamit, addig meg kapja a súlyos pénzeket.
Mondom ezt úgy, hogy személy szerint nincs bajom vele, de be kell látni, hogy alkalmatlan ide és el kell engedni. Egy Juve-féle csapatban megtalálhatná a számítását, de ezt a fizetést sehol nem fogja megkapni, nincs arányosságban az értékével.