Tocy írta:Mégis mindenki Pepet anyázta, hogy elküldte

Mikor így állt hozzá, és fél év alatt egyetlen értékelhető megmozdulása volt, igaz az pont a BL-döntőben...na mind1, nem akarom ezt fejtegetni, csak érdekes, hogy Samut itt hányan egyenesen Istennek tartják, miközben egy "zsoldos" volt, aki megmondta, hogy több pénz kell neki, megmondta hogy nem marad itt, ha nem nyerünk semmit, közben Cesc, akit fiatal korában teljesen érthetően elcsábított az Arsenal, alattomos, undorító árulónak tartják.
Én akkor megértettem, h miért kellett mennie Etoonak, csak utólag sírtam vissza. Főleg az első szezonban, mikor Ibrával nem tudtuk pótolni. Villa már egy fokkal jobb volt, de tavasszal megint hiányérzetem volt.
Fagregas viszont azért nem hiányzik, mert amióta elment, a középpályásainkkal különösebb gond nem volt. Igaz, h Xavi öregszik, de Thiago személyében is lehet az utánpótlás.
barca99 írta:Én úgy emlékszek ez az Eto'o nyilatkozat a szövegkörnyezetben máshogy hangzott. Azt mondta, hogy ha nem nyerünk semmit, akkor abban valószínűleg az ő teljesítménye is benne lesz, ergo nem érdemli meg, hogy egy ilyen csapatot lehúzzon, ezért inkább elmegy.
Persze, így máshogy hangzik. De az üzenete mégiscsak ugyanaz, és nyilván ezt Guardiola is tudta. Nem hiába akart rögtön megválni tőle. Igaz, ez csak egy évvel később sikerült.