Én olyanra nem emlékszem, hogy bárki is kijelentette volna, hogy CSERÉLHETETLEN.
MichaaBee írta:
Szerintem nyugodtan mehet keeperért az első körös cetli. Csak itt az a baj, hogy többünk szerint Varejao nem keepelhető GT számára, mert vannak előtte legalább hárman. Akárhogy nézem, Lopez van azért annyira értékes, mint Varejao, egy sérülékeny lutri keeperért pedig nagyon erős az első körös draftcetli szerintem.
Tehát a "beárazással" nincs gond, inkább a játékos fontosságának megítélése hibádzott szerintem. Ha pedig ebből indulok ki, a
kkor mindenféle csere vétózható, amiben Varejao benne van.

Nem tudom, hogy melyik az a csapat, amelyikbe egyértelműen beférne 3. keepernek, de ha nem találsz olyat, akkor nem nagyon lesz trédelhető szerintem.
Ez volt tán a legmarkánsabb, mivel MichaeBee szerint nincs olyan ahova beférne, szerintem meg minimum 1 van

De adott esetben 2 illetve 3 is.Illetve a kapó féltől függ, nyilván aki adott esetben azt mondja oké jöhet Varejao az azért teszi mert kell neki, vagy nem??
Illetve ez az 1 vélemény volt, amit fel lehet úgy fogni hogy cserélhetetlen, belemehetünk szemantikai kérdésekbe, nekem nem az jött le, hogy nem tud adott esetben még MichaeBee sem elképzelni olyan lehetőséget amiben Varejao ne szerepelhetne "átadólistán".
Ezt Slither írta
Slither írta:Varejaonak ez volt eddig a legjobb idenye, de reven hogy jovore mar 31 eves, nem fog fejlodni. Serulekeny (utobbi 3 idenyben osszesen 81 meccset hozott ossze) es 1 evvel oregebb testtel nem fog tudni annyi lepattanot szedni. Meg eleve 10 RPG alatt van a karrier atlaga (de utobbi 5-6 evet nezve is), inkabb az lesz a valoszinu, hogy 10 korulre esik vissza.
Ezeket tekintve, meg az hogy Brooki eleg fiatal, sztem rovid es hosszutavon is jobb.
Itt nekem az jön le véleményezi a brazilt, s ahogy írtad negatív kampányol
De viszont semmi kivetnivalót nem találok benne ha valaki megszeretné tartani, azért gyakorlatilag most miért mi döntjük el ki kit szeretne megtartani??
Ha első körös cetliket kérnék érte még meg is érteném a dolgot, ha remek játékosokat kérnék érte meg is érteném a dolgot, mivel én idénre kapok valamit meg jövőre is, miközben aki használja csak jövőre.
Ez mind tiszta sor, ezért gondolom úgy hogy olyan esetet kell összehozni amiben nincs olyan értékű mozgás ami ezt befolyásolná.
Összehasonlításod meg azért nem jó érzésem szerinte, mert az ha valami nem megy át s ugyanaz bekerül még egyszer az éterbe az tényleg elég komikus, de én ugyanazt nem küldtem el eddig.
Illetve nem poénból kérdeztem hogy akik kiesnek használhatnak-e FA-t, mert ha a csere határidőig meslija nem tud összehozni valakit, akkor Varejao neki fontos, s egyértelműen befér.
Illetve megjegyzem hogy nem értem ennek mi köze van hozzád, te úgy láttad ez veszett fejsze nyele, kitetted, mondhatjuk itteni fórumnyomásra, állításod szerint, rendben.
Kérdem én ha én küldök egy ajánlatot, amiben Varejao szerepel, s mindkét félnek megéri a csere, nincs benne olyan érték csere ami túlzó lenne, akkor az miért is vétó???Mert te kitetted anno?Kicsit ezt azért furcsának tartom, akkor érzésem szerint teljesen igazad lenne, ha egy olyan trade(hasonló magasabb értékekkel) mint ami legutoljára meglett vétózva mikor nálad volt szintén vétóra került volna, akkor nincs miről beszélni.
De továbbra is tartom, Varejao nem cserélhetetlen, ne vicceljünk már emberek, az egy dolog ki fél tőle ki nem, megint ugyanott vagyunk, mi döntjük el ki keeper meg ki nem.
Rendben azt mondja valaki, hogy de hát ott van Bynum-Lopez-Bryant s még mondhatok mást is akkor minek Varejao, tiszta sor, de megint hasonló a helyzet mint év elején, mikor eltöröltétek hogy én pickeket szerezzek, azt se értettem anno, de elfogadtam ez van, itt a következő eset, ezt is eltudom fogadni, de ne attól kezdjünk már el vétózgatni, mert Cumbee nem cserélte el, mert állítólagosan ki lett jelentve cserélhetetlen.
Abban a formában erős volt a csere, így ítélte meg a többség, de ez hogy erős lenne ?
Olyan meg nincs hogy valaki cserélhetetlen, ezt meg csak zárójelben mondom
Ezért nincs semmiféle lelkiismeret furdalásom sem, Cumbee úgy látta nem lehet cserélni, nem erőlködik, mert MichaaBee is leírta szerinte minden Varejao trade vétó, de kérdem én ez így igaz?Én ha jövök egy másik ötlettel akkor az azért vétó, mert hát Cumbeenak se engedtétek át?Mi köze van a kettőhöz, totál más szituáció.Nézzük már meg ott kik mentek volna meg milyen cetlik, meg mondjuk legutoljára.
De tényleg akkor ezt tisztázzuk, mert mondom ha meslija nem tud 3ik keepert szerezni oda 1000%-ra azonnal befér, de GT-hez is ha elcseréli Bynumot meg Lopezt, ertgo, akkor mi legyen Varejaoval??Legyen kint FA-n aztán úgyis felveszi az akinek kell majd keeper, vagy akkor nem cserélhető, mert hát Cumbeenak nem engedtük át, vagy mert pár ember szerint nem keeper ember, ha még mondjuk egy Sacre-ról lenne szó, az persze megértem, de ha én mondjuk Vareajot megszeretném tartani, akkor nem tarthatom meg?

Ez szintén mókás, igen vannak jobb embereim, és??
Hülye lennék megtartani??Miért??Adott esetben simán meghúznám, hogy megtartom, hiszen "ingyen" szereztem, s eladok mindenkit cetliért, ezt meg ugye nem lehet, ami megint furcsa nekem....
Komolyan kérdezem hogy mi van akkor a brazillal.Mert ez nagyon ördögi körnek tűnik, s hangsúlyozom Varejao nem cserélhetetlen, kezdem azzal, hogy Rondo-Varejao trade is vétó lenne?Vagy ha mondjuk Varejao-t elcserélem Seraphinra és én adok jobb cetlit az is vétó??
Szóval ott vagyunk, hogy sehol sem vagyunk
És kérdezem, hogy Cumbee te pl vétóztál?? mert ha ezt írod:
Cumbee írta:
És még 1*, én nem azt vitatom, hogy Varejao nem ér meg egy 8. körös (9., 10. vagy 12. mindegy a szám, nem az a lényeg) picket mondjuk, hanem azt mondom, hogy ti mondtátok, hogy nem ér meg, én ezért feladtam az egyik legjobb játékosomat. Ezek után nekem eléggé visszatetsző lenne, ha kiderülne, hogy mégis ér annyit.
Akkor ebből az jön le, hogy te nem ellenzed hogy ez végbe menjen, mert szerinted is ér annyit.
Viszont ha vétóztál, akkor:
Cumbee írta:
Jó de érted, ez most olyan, hogy rohadt kevés olyan trade van, ami tényleg full egyenlő. Vannak kicsit egyenlőtlen, meg kicsit egyenlőtlenebb, meg full egyértelműen kamu cserék. Én eddig csak az utolsó kategóriát tartottam vétóra érdemesnek, mert a többit nem lehet objektíven megítélni. De az nekem nagyon fura, hogy átmegy 5 csere a 3. kategóriából (Ez a "kicsit egyenlőtlenebb") aztán ugyan ilyenből 2 vétózva lesz, aztán kettő még a 2 kettes kategóriából is vétózva lesz. Ha önmagában nézed, akkor a 2-es kategóriás csere sem full igazságos, de milyen az, hogy előtte 5 durvább átmegy, az meg nem mehet át. És egyébként én látok egy kisebb tendenciát, van olyan akinek szinte minden cseréje átmegy, attól függetlenül, hogy éppen mennyit szakít rajta és van olyan, aki meg folyamatosan kapja a vétót.
Ez a kijelentésed elég érdekes számomra, miután te úgy vétóznál, hogy nem a csere ellen, hanem a cserélő "egyének ellen"
De ez itt filozofikus kérdés, amiket feljebb írtam, mind tartom, egyáltalán nem látom hogy Varejao cserélhetetlen lenne.Számomra nem az, kapó félnek nem az, a ligának jogában áll ezt felülírni, ezért vétó, csak jelen esetben nem látom a koncepciót, miért vétózunk
Most elkezdhetnék "sírni" hogy rám száltatok, pedig én aztán cseréltem már 100at, s egy kezemen megszámolom hányszor volt problémám, s Gamen kívül nem hiszem hogy pl bárki is szeretne

s ezért mondaná hogy jól van menjen....Meg ha ilyen lenne akár pozitív akár negatív irányba akkor aztán az egész ligának lőttek, mert akkor csináljunk Pál utcai fiúkat, s kinek nagyobb a "gangje".... szóval most ezt nem értem, teljesen korrekt cserének ítélem ezt a Varejao dolgot, Farie-Bayless belátom picit át kell alakítani, nincs is semmi gond másikat találunk ki, ahogy anno megvétóztatok egy Lopezes cserémet, rögtön lett egy másik (s akkor pl elkezdhettem volna felszólalni, hogy de hát keepert adok csak engem nem érdekelnek a keeperek hanem a pickek)

Szóval nincs bennem semmilyen tüske, de könyörgöm akkor tisztázzuk ezt a helyzetet, makacs emberke vagyok, ellenkezni fogok, de kénytelen leszek belátni, csak akkor vagy az legyen ha korrekt a Varejao trade akkor menjen át vagy ha nem, akkor viszont FA, s SENKI nem veheti fel.Amit nehezen fogok megemészteni, mert ha valami nem elfajzott csere, akkor miért is nem mehet át??