Nagyon masszív csapat ez az Atletico, de azt, hogy most ott vannak ahol, nagyon nagy részben a kőkemény védekezésüknek köszönhetik. Nem is tudom volt-e kaput eltaláló lövésük a büntetőn kívül, talán az a Tiago féle lecsorgó, amit Bravo kb belsővel le tudott volna kezelni. Játékban semmit nem mutattak.
A fiúknak gratulálok, ha az első félidei teljesítményt tudnánk konzerválni, nagyon nagy dolgokat érhetnénk el. Az zseniális volt, nem sok csapatnak lenne az ellen a foci ellen ellenszere. A védelem is rendben volt, és külön tetszett, hogy az MSN minden tagja aktívan kivette a részét a védekezésből. A középpálya jól szűrt, a védelem pedig végre lehozott egy komoly meccset hiba nélkül. Ma nagyon ott voltak fejben a srácok, jó lenne többször látni ezt a koncentráltságot. Bravó!
A bíró mellett viszont én nem tudok elmenni szó nélkül, nevetséges volt, azt sem tudta milyen rendezvényen van. Totál meg volt zavarodva, kicsúszott a meccs a kezei közül. Számomra teljességgel érthetetlen hogy maradhattak a vendégek végig 11-en a pályán, minimum 1, de akár 3! piros is kijárhatott volna. (Neymar lerúgása, Juanfran többször szabálytalankodott 2. sárgával, Raul Garcia Neymar hanyattlökésénél)
Messi is egyértelműen kézzel vette át a labdát a gól előtt, a befújt büntető meg a korona volt a spori teljesítményére. Zseniális.
