LM10 írta:Valaki megy innét emelt angolra holnap? Ki mire számít nehézségi szintet nézve?

Én megyek holnap emelt angolra. Nem számítok semmi extrára, bár az én véleményem angol feladatsor esetén nem mérvadó.
Viszont alapvetően a nyelv érettségikről az a véleményem, hogy egyik sem nagy eresztés. Az emelthez egy B2-es szintet kell megütni, ami nem több egy laza középfokú nyelvvizsgánál. Német emelten voltam ősszel, végig unatkoztam az egészet, mert ugye meg kell várni teremben míg letelik az egyes részekre szánt idő.
Ezt a feladatot szépen kihagytam. Ránéztem, végig kombinatorika, mondom ezzel nem húzom az időt.

A 16-17-est simán végigszámoltam, úgyhogy nem is foglalkoztam Petikével meg Andriskával.
A közép magyar és a matek szerintem elég egyszerű volt, egyikbe sem haltam bele, viszont a töri húzósabb volt. Magyaron a szövegértés nulla volt, 5 pontért kiírni a vastagbetűket a szövegből, ez most komoly?... Második részben az érvelést választottam, nekem az fekszik a legjobban és a téma is viszonylag szimpatikus volt, jött hozzá az ihlet legalábbis.
A töri viszont már húzósabb volt. Teljesíthető volt az is, de itt azért nem nyújtottam csúcsteljesítményt, pedig erre legalább még készültem is...

Esszékből az ipari forradalmat, Kossuth programját és Nagy Imrét választottam.
Többiek? Úgy látom idén nincs nagy érettségiző hullám errefelé, mint szokott lenni más években.
