Chino írta:Bestbarca írta:
Azért nem volt ugyanaz az eset. Ami a legnagyobb különbség volt, hogy Pep szabad kezet kapott. A vezetőséget meg nem csak a saját zsebe érdekelte, hanem a csapat is. Pep megkapta akiket akart, elküldhette akire nem számított.
Volt egy Puyol, aki mentálisan képes volt összetartani a csapatot.
Touré már itt volt az érkezéskor és posztján már top játékos, Alves top3-as jh, rekordösszegért stb.
Most egy embert se küldtünk el, olyanok vannak, mint Vermaelen, Douglas és hadd ne soroljam. Az edző idáig kit kapott? Max Semedo. Hoztak egy max. középkategóriás pénzmosoda brazilt, aki az edzőnek sem kellett.
Baromi nagyot gyengültünk. Tavaly is gond volt a kp-val, a feladat az volt erre az átigazolási időszakra, hogy erősítsük meg a kp-t, a felesleget meg adjuk el. Most ehhez képest hol állunk.
Azért az MSN fél év baromi durva. Mellesleg a trióból messze Neymar védekezett a legtöbbet és Messi mögött ő döntötte el a legtöbb meccset, és legmeghatározóbb tényező. Cruyffnak ebben abszolút nem volt igaza.
Hatalmasat gyengültünk, igazolások 0. Minden felesleg rajtunk van. Egy nap és kezdődik a bajnokság, a csapat pedig sehogy sem áll, augusztusra már kész kerettel kellett volna, hogy rendelkezzen Valverde, ehhez képest nézzük meg mi a jelenlegi állapot.
A csapatmorálról ne is beszéljünk.
És ennek tetejébe van egy elnökünk és vezetés, akinek feltett szándéka, hogy a csapat sikertelen legyen.
Amellett ilyen is 50 évente egyszer van, hogy összejöjjön, mint Pep-nél.
Nem azt mondtam,hogy ugyan az az eset,csak azt hogy várjunk még a lesajnálással. Sztem is rosszabb most a helyzet.
Hogy Valverde kit kért kit nem mennyire kapott szabad kezet azt hagyjuk, hogy a sajtó mit hozott le az mind1. Lásd bármely órában miénk coutinho...Nem tudhatjuk. EV Bilbaohoz van szokva azon a szinten Paulinho is erősítés,és lehetőség...Messi meg képes kellene hogy legyen hogy összerántsa az öltözőt,mint a valaha volt legnagyobb Barca játékos...Ha valakit őt tisztelik az fix. De Ini is ott van azért,vagy Pique aki vezér.
Hogy elküldünk x játékost vagy sem, a kezdő erejét pont nem érinti. Max a kasszánkat érinti rosszul,de amíg van lóvé kb mind1. És elvből nem adunk egy játékosért 130-150et nem azért mert elszortuk. Nem vállalja fel a vezetőség. Lehet kellene,de amikor buktáznánk egy 150millás Coutinhoval,mert üveglábú,vagy Demeblével mert felhypolt de itt kevés lenne,akkor megnézném a kommenteket...
Msn meg 99% ban okés,csak a kulcsmeccseken lekontráztak miattuk. Neymar meg visszajött,de labdát rendes csapat ellen nem szedett el. Arrébbrakták a 57kilóját.
A pénzmosoda meg megint csak politika,és sajtóhírek. Fúrják Bartot,hatalmi harcok folynak. Ebből mi igaz, mi miért ne menjünk bele,mert politikáról vitázni...Semmit nem tudunk csak álíhíreket ez fix. Ekézzük Bartoékat mert hogy megfúrták anno szegény Laportáékat. Hát a Laporta brigád minimum annyira aljas. Egyik 99 másik 1 híján 100.
Igazolás még lesz,hogy ki és mennyire válik be azt majd decemberben meglátjuk. Előre lehet sírni,de ki hitte volna hogy egy harmadosztályból felhozott játékos lesz fél éven belül a középpályánk kulcsa. - Busi
"És ennek tetejébe van egy elnökünk és vezetés, akinek feltett szándéka, hogy a csapat sikertelen legyen. " - no ez meg, szal ezt komolyan...Nyílván beépített madridisták és azért.

Mi érdekük lenne hozzá...Eleve mi nem tudjuk mi az a katalán életérzés. Mióta élnek a Barca a világuk...Arrafelé ez így megy. Ez nem a fradi. Egy nemzetet képvisel a Barca,akit elnyomtak,megaláztak...
Nem leszünk azért annyira rosszak az tuti. Tavaszra meg kiderül mennyire sikerül csapatot gyúrni a játékosok tömegéből.