messideco írta:Maga Eperjes Károly mondta egyik előadásán, hogy az István, a király c. rockopera, egy az egyben Koppányt állítja a pozitív oldalra
Ez mondjuk nem véletlen, talán maguk a készítők is lenyilatkozták, hogy a lázadó, nemzeti Koppány és az idegen érdekeket kiszolgáló uralkodó harca egy elég egyértelmű politikai üzenetet hordozott abban az időszakban (asszem 1984). Mondjuk így nem mondanám, hogy pozitív oldalra állítja, de mindenesetre akkoriban a Koppány szövegeként megírt retorika már önmagában is rendszerellenes volt. Azonban szerintem a fentiekhez a történelemnek (mármint az 1000 évvel ezelőttinek) vajmi kevés köze van.
Egyébként mintha én is olvastam volna, hogy Koppány felvette a görög keleti (nem ortodox, az csak 1053tól volt) kereszténységet. De a konfliktus úgy gondolom túlmutat a vallási kérdésen, egyszerűen arról volt szó, hogy beállunk-e a feudális európai kultúrák sorába (és ennek csak egy része volt a kereszténység, a fiúági öröklés, a jobbágyság intézménye, a nomád állattartás elhagyása mind benne volt ebben), vagy vállaljuk a konstans ellenséges helyzetet. Utóbbi esetben szerintem járhattunk volna úgy, mint a Török bir., hogy néhány évszázadnyi fénykor (kalandozás) után egy összeurópai szövetség elsöpör, mint ahogy a technológiai (államszervezeti) és kulturális lemaradás is megtette volna a hatását.
Szerintem mindenképpen jól jártunk, hogy végül ebben a kultúrkörben kötöttünk ki, sem a keleti szlávok, sem a Balkán mentalitását/gondolkodását nem nézném el szívesen itthon.