Régi olvasója vagyok az oldalnak, de érdemi hozzászólásom nem nagyon volt (talán majd ezután). Valamikor régen úgy emlékszem bemutatkoztam már, de úgysem emlékszik senki, úgyhogy újra.

Albert Dóri vagyok (amúgy Dóra de azt utálom), 20 éves heteroszexuális egyetemista. Szülővárosom Békés (a város, ami az azonos nevű megyében van és közvetlenül Békéscsaba mellett található). Az ELTE-re járok (csupanagybetűvel), andragógia szakon tanulok (aki tudja, hogy ez mit jelent kap egy puszit /gugli nem ér/). Emellett dolgozom (pálinkát árulok) és sportújságírást is fogok tanulni (szeptembertől). Amit érdemes még rólam tudni, hogy folyamatosan vigyorgok és sokat beszélek és szeretem felvidítani az embereket magam körül. Ez általában sikerül is, ugyanis beszédhibám szinte mindig mosolyt csal az arcokra:) Leggyakoribb előfordulási helyeim: 3as metró, corvintető, instant, kocsmák, ahol van sportközvetítés, vörös oroszlán teázó, BEAC pálya, chocobar forrócsokizó, meg a kékvirág utcai albérlet.
10 éve kosarazom, és 3 éve röplabdázom (ez bőven elég volt arra, hogy tönkrevágjam a térdeimet), emellett minden sportot szivesen kipróbálok (általában a lelkesedésem nagyobb mint a tudásom, de ez nem riaszt el).
Barca: Nah ez egy vicces történet. Az egész egy félreértésen alapult. Mióta az eszemet tudom, nézem a focit (apja lánya), de hát kispisisként még nem voltam egyik csapatnak sem elkötelezett szurkolója. a 98-as vébén természetesen a braziloknak szurkoltam (életem nagy csalódása volt a 3-0), ahol Ronaldo volt a kedvencem. Rögtön meg is kérdeztem, hogy ő hol játszik, mert én annak a csapatnak fogok szurkolni. Ekkor kezdtem el Barca meccseket nézni, ahol ugyan már nem játszott Ronaldo, ennek ellenére beleszerettem ebbe a csapatba...
Hát ennyi a love story és ennyi voltam én is. Ha érdekel valakit a fejem, akkor keressen meg iwiwen (Albert Dóri), mert nem tudom, hogy kell feltölteni képet.
Ahoy