Rashford az első angol játékos Barcelonában Lineker óta
"Yeah… It’s official." Rashford follows in Lineker’s footsteps. pic.twitter.com/ZvbnDAtbax
— FC Barcelona (@FCBarcelona) July 23, 2025
Télleg gyanús amúgy,amit néha művelnek a Juvéval...Az olasz lapok szerint egyes telefonlehallgatásokból kiderült, hogy a Juventus időnként maga választotta meg, hogy mely játékvezetőket küldjék a mérkőzéseikre. Az ügy középpontjában Pierluigi Pairetto és Paolo Bergamo állnak, akik 6 évig voltak felelősek bíróküldésért.
A telefonlehallgatásokból kiderül többek között, hogy 2004-ben Luciano Moggi, a Zebrák általános igazgatója felhívta Pairettót, és szó szerint a következő "rendelést" adta le:
- A Messina ellen Cassarát kérjük, a Livorno ellen Rocchit jelöljétek, a Milan-meccsre pedig Rossit küldjétek.
Az ügy nem áll meg Olaszország határain belül, Pairetto ugyanis az UEFA küldő-bizottságának is az alelnöke volt. A római ügyészség által 2004. augusztus 10-e és szeptember 27-e között elrendelt lehallgatásokból kiderül, hogy néhány nemzetközi meccsen is "étlapról" választott a Juve.
Amikor például a Djurgaarden elleni első meccsen a Zebrák csak 2-2-es döntetlent értek el, Moggi dühösen felhívta Pairettót:
- Milyen bírót küldtetek nekünk, hogy mertek ilyesmit csinálni? Soha többet nem akarom látni ezt a Fandelt.
Sokáig úgy tűnt, hogy a visszavágón minden rendben lesz", mert Juventus a portugál Cardosót kérte a meccsre, ám az utolsó pillanatban az angol Graham Poll utazhatott a találkozóra. Természetesen jött az újabb dühös telefon:
- Mit szórakoztok velünk? - így Moggi. - Azonnal nézz utána, mi történt!
A Juve végül 4-1-re nyert Svédországban, és a következő körre, az Ajax lleni mérkőzésre már ismét teljesült az olaszok kívánsága, az UEFA ugyanis Maiert küldte játékvezetőnek, Amszterdamban aztán nyertek is a taljánok 1-0-ra.
A lehallgatásokról szóló dossziét március 13-án kapta meg a torinói ügyészségtől z olasz szövetség, amely azonban úgy döntött, hogy az abban szereplő adatok nem elegendőek vádemeléshez. Az anyag ekkor átkerült a római ügyészségre, amely vizsgálatot indított az ügyben, és pénteken bejelentette: hamarosan megkezdi a tanúk kihallgatását.
Közben kiderült az is, hogy Moggi fiának a menedzserirodája komoly befolyással rendelkezik a legtöbb Serie A-s klub igazolásait illetően, és ebben az ügyben még házkutatások is várhatók.
A Juventusnál egyelőre a "silenzio stampa" az álláspont, azaz senki nem nyilatkozik.
Egy dolog azonban bizonyos: forrónak ígérkezik az olasz (foci)nyár....
Hát régebben még kedveltem a JuventustBoixos írta:egy rendkívűl szimpatikus csapat, két rendkívűl szimpatikus játékosa, ÍGY múlatja az időt az edzésen
Erről nincs vkinek videója??? Kiváncsi vagyok rá mert sajna nem láttam!Charlie írta:Épp tegnap mondtam hogy mennyire bírom Nestát + Cannavarot,az utóbbi tegnap páros lábbal rácsúszott Gaby Mudingayi támasztólábára úgyhogy azonnal eltörött,látni lehetett hogy a csont nem úgy áll ahogy kéne.
A bíró 10méterre állt,és semmien színű lapot nem mutatott fel.
Vagy a Juve tarthatja meg az előnyét szerencsével!Charlie írta:Épp tegnap mondtam hogy mennyire bírom Nestát + Cannavarot,az utóbbi tegnap páros lábbal rácsúszott Gaby Mudingayi támasztólábára úgyhogy azonnal eltörött,látni lehetett hogy a csont nem úgy áll ahogy kéne.
A bíró 10méterre állt,és semmien színű lapot nem mutatott fel.
Kezdenek idegbetegek lenni a Juvésok ahogy jön rájuk a Milan,14pontos előnyük volt velük szembe,és most ott állnak hogy a Milan is befuthat győztesnek szerencsével.
C.