Szerintem nem mondta senki, hogy vicc a Real védelme, de az tény, hogy a csapat erősítése egy kivétellel kimerült a támadók igazolásában. Nem véletlenül mondta Fergusson, hogy C.R.-nak lehet, hogy középhátvédet kell majd játszani, mert védői nincsenek a Madridnak. Ez nyilván erős túlzás, de mitől lenne a Madrid védelme erősebb, mint tavaly, ha nem volt számottevő igazolás a hátsó alakzatban. Lehet, hogy a védelem teljesítménye változni fog, de egyenlőre elég sebezhetőnek tűnt.
Nem is hátúl voltak a legfőbb bajok a védelemben, legalábbis nem egyéni szinten. Mellesleg két védőt vettünk, illetve a középpályás védekezéshez vettünk egy nagyon fontos játékost.
Igazából egy játékosra kellett volna rámenni nagyon: Maicon. Az elszalasztását tartom a legnagyobb hibának a nyár folyamán. Ramos egyszerűen nem szélső védő, és egyszerűen képtelen vagyok megérteni, ogy miért ott játszik. Nem értem!!

Középen mindig klasszis teljesítményt nyújtott, széélen meg max egy jó teljesítményre képes, arra is évente csak párszor, egyébként sorban hozza az olyan meccseket, mint ellenetek vagy mint a tegnapi.
Mondjuk Albiollal elégedett vagyok, alapjaiban stabil védő, nem volt vele sok gond eddig.
Szóval a jobboldali védőnk ingadozó, lehet, hogy Albiollal jobban járnánlk párszor...És akkor ott a bal oldali védőnk, aki...támadásban nem rossz, de kb arra jó, amire tavaly használták Marcelot: szélső középpályás. Ez a szintű védekezés a top csapatban egyszerűen nulla. A tegnapihoz hasonló gólokat meg elég gyakran kapunk, olyan simán fejelnek Marcelo mellett, ahogy akarnak.
A belső védő négyesünkkel én elégedett vagyok, bár talán túlságosan függnek a környezettől. De ha a szélső védők normális játékot mutatnak, illetve előttük megvalósul a középpályás védekezés, akkor nincs gond. Tegnap mindkettővel komoly bajok voltak...Mert bár Diarra nem volt vészes, de iszonyú lassú, akárcsak Xabi, aki ráadásul még gyenge is volt tegnap. A két szélső védőnk meg...
Illetve még egy probléma van hátul: túl fiatalok a játékosok. A védelmünk átlagéletkora tegnap kb 23 év volt. Hiányzik a rutin. Elment a védelem vezére, és még nem sikerült pótolni. De ez is lesz job, ahogy az egész csapat játéka.