A BL- sorsolás kapcsán elgondolkodtam egy kicsit a Realon és CR-en, és valamiért úgy érzem, hogy idei év fordulópont is lehet akár. Tavaly szerintem voltak már annak jelei, hogy játékban nem találja régi önmagát, és főleg ősszel, de még a tavasz elején is sok meccsen nettó emberhátrány volt Cé, amit persze feledtetett a parádés BL-tavasz. Ugyanakkor én úgy érzem, hogy játékban már egyértelműen kevésbé hasznos, sőt sokszor egy Isco többet hozna a helyén. A gólok miatt nyilván van helye a csapatban, de, ha idén nem jön ki úgy a formaidőzítés vagy nem rá játsszák ki folyton az akciókat, akkor én bőven elképzelhetőnek tartom, hogy vissza fog ütni az, hogy mennyire erőltetve van. Az csak ráadás, hogy szerintem nála nem fokozatos lesz majd a visszaesés, ha megtörténik, mivel már most is erőn felüli szezonokat hozott, így elég lehet egy formahanyatlás is ahhoz, hogy drasztikusan romoljanak a számai. Ő pedig jelenleg a számaiból él, meg a góljaiból.
Ha Zidane nem ragaszkodna ennyire Benzemához középen, akkor talán időszerű lenne odamozgatni a portugált, meggyőződésem, hogy sokkal hasznosabban focizna ott, a gólok pedig ugyanúgy meglennének.
Lehet, hogy butaság, de nálam csak azért nem első számú esélyes a BL-re ez a csapat, mert a kezdőben ragadt egy Bale és egy Benzema, és szerintem Ronaldo nem fogja tudni hozni már azt a posztot, amin játszik. Utópia (szerencsére
), de egy Bale-Benzema duó helyett egy Asensio-Isco párossal, plusz CR posztváltásával szerintem óriásit nyerhetnének. Remélem, Zidane nem fogja meglépni a dolgot.