crixus írta: ↑2020.07.17. 19:56:33
utoljara van Gaal volt olyan edzö aki valamit el is ert a csapataival mielött nalunk vezetöedzö let
Setien pocsek valasztas volt. En igenis hibaztatom Setient IS
Rijkaard azért nagyon összerakta azt a 2000-es holland csapatot, gyerekkorom nagy katarzisa volt az a holland-olasz elődöntő. Egyébként messze a hollandok játszották a csúcsfocit azon a tornán, a franciák elleni 3-2 atomnagy meccs volt, a jugók elleni 6-1-es meccsen is brutálisan nagyot játszottak, már akkor felvetettem, hogy ha a Barcelona ennyire rajta van a holland vonalon, miért is ne legyen Rijkaard az edző, még összeszokottabb lenne a keret. Aztán eltelt 3 év, és tényleg ő lett az edző.
A másik állásfoglalásoddal messzemenőkig egyetértek. Minden meccsen ugyanaz a nóta, és nem tanul belőle. A védelem messze nem olyan rossz, mint amilyennek Setién taktikája miatt tűnik. Szanaszét kontráznak minket az irreálisan feltolt "védelem" miatt, miközben a felállt védelmünk nagyon is tudna működni, ahogy azt a tavalyi El Clásicók is bizonyították. Sőt, Lenglet és Piqué kifejezetten jó légelhárításnak bizonyultak, meglepően jól bírta a védelem a sarat, amikor beálltunk védekezni. Mindenki meg is lepődött ezen, mert erről az oldaláról gyakorlatilag nem állt módunkban megismerni a csapatot. Setién sajnos rontott a helyzeten, abszurd módon feltolja a csapatot, már az alsóház is szétkontráz minket, és meccsről meccsre ugyanez a séma ismétlődik.
Semedo hosszabbításának örülnék, jó játékos, Setién viszont őt is rosszul használja. Így, hogy ő is, Alba is egyidejűleg ennyire fent játszanak, mindössze ketten maradnak "hátul". Egy olyan hadrenddel, ami lehetővé tenné a szélsőjátékot, nagyon hasznos játékos lehetne, így viszont mindez a védelem rovására megy. A góltermés is visszaesett, elől a teljes ötlettelenség uralkodik, és ezt mennyiséggel próbálja ellensúlyozni, feltol szinte mindenkit, Albát is, Semedót is, labdavesztések után meg az egész térfelünk üresen tátong az ellenfeleink előtt.
Messi azt nyilatkozta, hogy a BL-ig mindent a nulláról kell kezdeni; ehhez viszont Setién koncepcióját ki kell dobni a kukába. Új forgatókönyvekre lesz szükség, mert a Bayern ellen biztosan nem működne a minden mezőnyjátékost ennyire feltoló taktika, de lehet, hogy már a Napoli ellen is érdemesebb lenne egy óvatosabb hadrenddel kiállni és mélyebben játszani, ahelyett, hogy szétkontráztatnánk magunkat az ellenféllel.