drobika írta: ↑2023.10.05. 09:39:31
És ne menjünk el Gavi mellett sem, akit agyban azért most már illene rendbe rakni. Hiába szántja fel a pályát, és küzd, ha ezt így teszi.
Cancelo klasszis tudású játékos, de az utóbbi meccsei alapján , lehet tévedek, de kezd kibontakozni, hogy miért nem maradt a két nagy klubnál. Valahogy túl kockázatos, fegyelmezetlen taktikailag. A tegnapi kezezése olyan egyértelműen szándékos volt, hogy az világosabb mint a nap! Szerencsénkre előtte közvetlenül a portugálét is kezezésnek vették...különben...Sárga lappal ilyesmiket nem csinálunk, és ez Gavira is vonatkozik.
Én nem mentem el Gavi mellett, lentebb leírtam a véleményem kb. Nem teljesen értek egyet veled, vagyis árnyalnám a dolgot:
Lehet tudatosítani, hogy nem volt jó, nem volt okos, amit csinált. DE: Nem győzöm hangsúlyozni, nagyon sokszor sok helyen, nem csak Gavi kapcsán, szóval már leírtam, hogy a tinédzserektől nem lehet elvárni, hogy mindent jól csináljanak. Ez nem teljesen korfüggő, de a lényeg mégis csak a fiatalságon van. Már most a legmagasabb szinteken kell teljesíteniük, és helyt is állnak. Gavi, Pedri, Lamine, Baldé, Fermin... De nem szabad azt várni, hogy mindenben jók. És ez elsősorban nem a képességeikre vonatkozik, mert bár azok is csiszolódnak, a skilleket az ember alapvetően születéskor kapja. A döntéseikkel, a választott megoldásokkal, a taktikai fegyelmezetség tekintetében, a rutinban, és még sok ilyen dologban (el)várható az igazi fejlődés szerintem, és teljesen természetesnek gondolom, hogy ezen a ponton vannak hiányosságok bármelyiküknél. És ezek igenis visszaütközhetnek az eredményen, ha egyszer a fele csapatot tinikből rakjuk ki. Senkinek se a hibája ez, egyszerűen most erre van pénz, lehetőség, a keretünk ilyen szempontból megint csak nagyon nem top: a fiatalokat nem normál tempóban, terheléssel és nyomás alatt építjük be, hanem konkrétan tőlük várjuk az extrát, ami a keret felnőtt részében nincs meg (tisztelet a kivételnek).
Ezek mind általánosságban igazak, de Gaviról még jegyezzük meg: többször is rezeg a léc, és most kapott egy második sárgát, de ezerszer írtátok már nagyon sokan, hogy mennyire veszélyes amit csinál. Aztán mégse kerültünk miatta sose hátrányba. Igen, nagy a lendület, igen, túlzásokba esik néha, és igen, forró fejű. Tegnap meg rossz döntést hozott. De közel sem olyan szélsőséges a helyzet vele kapcsolatban, mint ahogy az itt hétről hétre a kommentek alapján leszűrhető volna. Ha visszanézném a kommenteket, már kb 10 pirosnál kéne járnia, és nem rémlik, hogy mondjuk 1nél többet megúszott volna egész eddigi pályafutása során. Remélem, hogy nem cseszik őt le, de azért Xavi biztos megmondja neki, hogy ez egy rossz döntés volt. Ne csináljunk úgy, mintha nem hibázott volna, de úgy se, mintha ez valami katasztrófa lenne, vagy annak az indikátora, hogy nem való stabilan a kezdőnkbe.
Canceloval kapcsolatban nekem is az az egyértelmű benyomásom az eddigi összes meccse alapján, hogy ő sem fegyelmezett, sok labdát elszór, és buta döntéseket is hoz. Tegnap több ilyen is volt, megint. A kezezés csak hab a tortán.
Ettől még nekünk nagy segítségünkre lesz, de szerintem egyértelmű, hogy ő nem használható a mi alig pár (pozíciós játékban) védőt alkalmazó rendszerünkben, mint jobb hátvéd. Ő egy támadó középpályást tudna jól játszani, félig-meddig azt is játszik, de lesznek vele gondok saját térfélen. Ne gondoljuk, hogy nem. Én eddig se gondoltam, úgyhogy továbbra is pozitív csalódás összességében. Rengeteg nagyon szép megoldása is volt tegnap, megint.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila