gránit írta: ↑2023.12.29. 13:41:38
Biztos vagyok benne, hogy az emberek régen is szívesen néztek volna több meccset az akkori legendás nagy csapatokkal
Néztek is, például a Vasast a már Cruyff-fal felálló Barcelona ellen vagy a Dózsát a Benfica ellen (mindkettőt néztem) vagy a Videotont a Real ellen, de azt hiszem, hogy a saját csapatnak való drukkolás fontosabb volt, mint az európai futball iránti kíváncsiság, hiszen a bajnoki meccsek zöme is telt házas volt. Az európai klubcsapatok iránti érdeklődés, később drukkolás akkor erősödött fel, amikor a hazai csapatok népszerűsége és az átlagnézőszám csökkenni kezdett, a hétvégi meccsre járás kezdett kimenni a divatból.
Az igaz, hogy például a Fradi–Ajax BL-meccsre több néző szeretett volna bejutni, mint a sima Fradi-meccsekre, de ez inkább a Grasshoppers elleni győzelem eufóriája miatt volt, nem a van Gaal-féle Ajax iránti kíváncsiság miatt.
A Fradi, a Dózsa, a Vasas szurkolói sokáig ugyanúgy el voltak kényeztetve, ugyanúgy sikerekhez voltak hozzászokva, mint a nyugat-európai drukkerek. (Más kérdés, hogy a Fradi vagy a Vasas kik ellen ért el sikereket, de a sikeresség érzése attól még ugyanúgy megvolt bennük.) A különbség az, hogy amíg a Real, Bayern, Liverpool stb. sikerszériája többé-kevésbé töretlen folyamat, addig a mi sikereink elmúltával keletkezett űrt semmi mással nem tudtuk pótolni, csak a külföldi csapatokhoz való „csapódással”, „klubváltással”. Számomra úgy tűnik, hogy ez nagyjából visszafordíthatatlan.
LG írta: ↑2023.12.29. 14:02:39
Én emlékszem, hogy amikor a Pep-érában úgy alakult, hogy nagyon sok Klasszikust játszottunk rövid időn belül, nagyon sokan panaszkodtak, hogy elveszíti a rangadó a varázsát, és én is így éreztem.
És sokáig csak a bajnokikat hívták Clasicónak,, de a Real elleni kupa- és szuperkupameccseket csak a marketing miatt kezdték el annak nevezni.