Én azt gondolom, hogy inkább mélyíti a problémát. Évek óta elképesztő bevételektől esünk el emiatt. Mire elkészül, nyugodtan mondhatjuk, hogy milliárdos károkat okoz, a költségekről nem is beszélve. Legalább hárommilliárd eurónyi kárt fog okozni. Lehet mondani, hogy majd hosszú távon megtérül, ha megtérül egyáltalán, de a jelenlegi helyzetünkben ez hosszú időre gúzsba köt minket. Hogy a Palaura minek költünk 420 millió eurót, elképzelni nem tudom. Ott szerintem valami mutyi van a dologban. Sajnos okot adunk a Liga korlátozásaira. Ilyen adósságok mellett az UEFA is széttárná a kezét, ha hozzá fordulnánk panaszkodni. Szivatnak minket, de okot is adunk rá, így meg nehéz támadni, és nem is támadunk. Lehet, hogy ezer év múlva megtérül a stadionprojekt, csak addig meg nem tudunk rendesen igazolni.FcBarcelona1 írta: ↑2025.04.02. 17:41:32Pont a stadion bevételei oldhatják meg az FFP helyzetünket.
Barca Igazolások
Lessz pár játékos meg talán màr van is akikből részesedést kap a klub és még az sem lessz elég a saját játékosaink regisztráláshoz…lol… oke megy a sumák részünkről csomó mindenről, de ez a liga a világ vicce! A liga elnöke ( màr sorry) a semmirekello méregetős undormány akit kb sose fognak a helyéről elpaterolni. Amióta itt vannak Laportáék a 1:4 szabály stb ellen küzdenek ( tudom sok a sumák) rengeteg óriás fizetésű játékos távozott és, ha jól tudom a tartozás is lejár feléjük és ez még mindig nem elég adjunk el mindenkit és akkor talán 1:1-ben leszünk…tök jó lenne a Realnak is biztos, h kb ellenfele nem lenne a ligában. Biztosan remeg Tebas, h idén kétszer is aláztuk a szeretet csapatát
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11648
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Erre kíváncsi lennék, honnan tudod, mert alapvetően csak a két nagy csapattal foglalkozik a sajtó. Követed mindegyiket alaposan? Kb kizártnak érzem, főleg, hogy a Sevillának talán millió alatt van a bérsapkája, ott pl. tuti megy mindenféle ügyeskedés, nem követem, de nem tudom elképzelni, hogy ne így legyen, hisz eleve nem is lehetnének már a ligában.
De tételezzük fel, hogy csak mi kiskapuzunk (szerintem nonszensz, de tegyük fel).
Top 3 klub vagyunk a világon, iszonyatos érdekekkel és bevételekkel, és ehhez képest kell nekünk egy EL, vagy angol középcsapat szintű csapat költségvetésével számolnunk. Egészen döbbenetes. A Liga (Tebas) mintha továbbra sem értené, hogy működik a pénz, és miből lesz több pénz, vagy hogy működik egy szervezet vagy vállalkozás.
Nem mellesleg a kiskapuval az égvilágon semmi baj nincs, az by definition lyuk a szabályban, amivel kvázi meg lehet azt kerülni, nem pedig megszegni (Loophole is a law addressing a certain issue exists, but can be legally circumvented due to a technical defect in the law). Ha egy szabály kártékony, mindig kiskapuzni fognak. Ha egy szabály technikailag rossz, akkor pláne.
Mondjuk eleve ez egy ilyen körmönfont dolog, mert még soha nem találtam, meg ahogy látom, más se talált soha egy hivatalos dokumentumot a La Liga oldaláról, ami kerek perec kijelenti, mit lehet és mit nem lehet, mi számít hova, mi alapján állapítanak meg mit. Állítom, hogy ezekkel az 1:4-ekkel ők kiskapuzzák a saját szabályaikat először és durvábban, mint mi a betartásuk közben (amiről tippre még csak azt sem tudjuk, hogy lehetne betartani, és mik azok).
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
az első osztályban van 20 csapat a segundában még 22. ez a 42 csapat teszi ki ami a la ligához tartozik. 42-ből a Barca kiskapuzik minden szabály ellen. És itt most nem a szabályok mivoltáról van szó mert ott a szabályzat, 41 betartja egy meg mindet meg akarja kerülni.De ne vicceljünk már, azért ítélik el sokan a Barcát, mert állandóan kiskapukat keres az eszement szabályok ellenében. A saját nevelésű játékosainkat nem engedik regisztrálni, és hatalmas anyagi károkat okoznak, a szabályaikra hivatkozva.
Kérdem én miért ilyen nehéz egy nyamvadt fizetési papírt beadni? Ennyi lenne a dolguk, hogy igazolják a pénzt. Nem arról szólt a dolog, hogy nem fogadják el. Szimplán mutasd a lóvét. Miért nem képesek erre? Ha nem tudják igazolni akkor milyen pénzről van szó? És ez nem arról szól, hogy mi van a szabályokban. Évek óta fantom pénzekkel operálnak. Decemberben is ennyi lett volna a teendő. Tessék itt a szerződés és itt a bizonylat az átutalásról. Ez az összetett dolog nem sikerült. Ha 1000ft-ot felveszek az atmből jön az igazolás. Ennyit nem képes a klub teljesíteni évek óta.
A szabályokról lehet vitatkozni és változtatni de ehhez összefogás kell és nekimenni a ligának amihez nem partner a klub.
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1437
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Ez lenne a lényeg, amit Barcaman ír. Nem ítélem el Perezt sem, amit a klubotokért tesz, Laporta ahhoz képest "kismiska". Sőt, elismerésre méltó, amit anyagilag összehozott, nemrég linkeltem róla egy cikket (azért ott is vannak minimum szürke foltok)El Sie7e írta: ↑2025.04.02. 16:04:13ne haragudj de ez a 3 napra felvett könyvelő aki mindent lepecsételt majd eltűnt a naplementébe több mint büdös. ez a Barca saját könyvelője. kirakták az addigi céget majd jött valaki 3 napra majd megint egy új cég aki most nem számolta el nekik ezt a pénzt ami a cikk szerint még be sem érkezett egészbe. bűzlik az egész.![]()
De ne vicceljünk már, azért ítélik el sokan a Barcát, mert állandóan kiskapukat keres az eszement szabályok ellenében. A saját nevelésű játékosainkat nem engedik regisztrálni, és hatalmas anyagi károkat okoznak, a szabályaikra hivatkozva.
Lejjebb írtam, Yamal+Cubarsi új szerződéséhez 1/4 kellene vagy 80 milliós bevétel.
Szerinted ez normális?
Vagy ha ingyen távozna Yamal a Chelseabe 38. játékosnak, a nézettség pedig a béka . alá esne, amikor lassan lejár a közvetítési szerződés?
Félig Off (másik topic) lehet lenne rá lehetőség a bajnokság színvonalán és a bíráskodáson javítani, ha nem vinné el az energiájuk és pénzük egy részét a streamelő kalózokat üldözni a legmagasabb szolgáltatói (közvetítés) díjak mellett, és a barcát szivatni, szabályokat módosítani, könyvelőket jogászokat megbízva mindenféle saját szabályra hivatkozva, ami mint kiderült jogszabályba ütközik.
Nemrég volt itt is téma, tudsz mondani másik liga elnököt? Nem, mert azok nem dumálnak bele a klubcsapatok igazolásába, regisztrációjába, mert az a céljuk, hogy eladhatóbb és színvonalasabb legyen a bajnokság, itt pedig azon, hogy kinek van nagyobb.
Lassan a kutya nem fog a La Ligába igazolni a Realon kívül, és ez a La Ligának de a Realnak sem tesz jót, nemhiába támogatja egymást a két nagy, ha az anyagiakról van szó.
Pont a stadion bevételei oldhatják meg az FFP helyzetünket. Láthatjuk, hogy eladhatjuk a családi ezüstöt, ha annak 4-5%-a fordítható a keretre. Az 57-58 milliós bevételt senki nem vitatja. A La Liga elismerte, a mostani könyvelő cég elismerte. Az, hogy ez nem elég még Pau Victor regisztrálására sem, az egy másik téma.
Ahogy az is, hogy a VIP szektorokat építik a költözés helyett, amikor már januárban fel volt szerelve a 40 ezer szék. Vagy az, hogy milyen gazdasági hatásai lesznek a jövőben a tulajdonrészek eladásának, vagy ha áron alul/ingyen távozna Yamal, Cubarsi, Araujo, Gavi, Pedri.
Mindegyik téma valamiből következik(ne)
Szerk:vagy ha játékosokat adsz el, ami ugye nehéz, ha mindenki tudja, hogy kényszerhelyzetben vagy. Nemrég írtam, Lenglet-->Atletico, (ezzel a hírrel kb. biztosan) ingyen, hogy egy saját nevelés regisztrációja beférjen a fizetésébe. Továbbra is ki kell emelném, máshol/mindenhol ez formaság.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára FcBarcelona1 2025.04.02. 18:01:06-kor.
Én nem lepődnék meg rajta, ha nem jött volna be onnan semmiféle bevétel. A Nike-szerződéssel kapcsolatban is mennyi kamukázás volt, te jó ég.
A Ligát azért kárhoztatom, mert ők sem átláthatóak. Nem látunk semmilyen hivatalos számítást, csak hasraütésszerű dobálózást a számokkal. Sokszor a számok, UEFA-irányelv sem számít, csak önkényesen döntenek így vagy úgy.
1:4 esetén nagyon nagy pácban vagyunk, és ezen a nyáron sem lenne ez esetben sok igazolás. A hosszabbítások közük Pedrié, Araújóé OK, Gavi fizetését nem tudom, miért kellett emelni, még csökkentettem is volna valamennyivel, perememberré vált, ehhez képest hatalmas fizut adtunk neki. Martinezét is lehetett volna nyesni, ehelyett automatikusan hosszabbodik a szerződése, miután az ehhez szükséges mennyiségű meccsen pályára lépett.
A Ligának átláthatóbbá kellene válnia, már csak azért is, hogy tudjuk, mennyit engedhetünk meg magunknak, így ennek a tudatában határozhatnánk meg a nyári céljainkat. Azt pedig nagyon rossznak tartom, hogy ilyen adósságok mellett vágtunk bele a stadionprojektbe. Én le is állítanám, tegyék vissza a székeket, a legszükségesebb dolgokat még végezzék el, de a kacsalábon forgó részeket egyszerűen kihúznám a költségvetésből.

- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10666
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Emellett még elég sok játékos van akikből szép részesedéshez juthatunk, például a Sportingban és a válogatottban is nagyot menő Trincao simán lehet hogy elmegy 50-60 millióért, amiből a mi részesedésünk 50% körüli lesz.Barcaman1993 írta: ↑2025.04.02. 16:22:36
Nyilván sumákulások mennek, meg a kiskapuk keresése. Meglátjuk mi lesz belőle, mindenesetre azért az erős lenne, ha a saját játékosainkat nem tudnánk nevezni. Főleg azóta tudjuk, hogy Nico Gonzálezből sok pénz bejött, annak azért be kéne takarnia Olmo és Pau Victor bérét. Nyilván a Liga nem így számol.![]()
Plusz az aprók, meg a Lenglet-féle alakok , Messiék fizetésének kifutása, Gündogan fele fizuja stb kimegy, amit részleteztem egy amúgy kisregény hosszúságú HSz-ben

Közben Laporta válaszolt is:
https://www.football-espana.net/2025/04 ... nt-la-liga
Amúgy egy normálisabb világban ha még igazuk is lenne, nem pár órával egy fontos meccs előtt jönnének elő vele

- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Nyilván sumákulások mennek, meg a kiskapuk keresése. Meglátjuk mi lesz belőle, mindenesetre azért az erős lenne, ha a saját játékosainkat nem tudnánk nevezni. Főleg azóta tudjuk, hogy Nico Gonzálezből sok pénz bejött, annak azért be kéne takarnia Olmo és Pau Victor bérét. Nyilván a Liga nem így számol.El Sie7e írta: ↑2025.04.02. 16:04:13ne haragudj de ez a 3 napra felvett könyvelő aki mindent lepecsételt majd eltűnt a naplementébe több mint büdös. ez a Barca saját könyvelője. kirakták az addigi céget majd jött valaki 3 napra majd megint egy új cég aki most nem számolta el nekik ezt a pénzt ami a cikk szerint még be sem érkezett egészbe. bűzlik az egész.![]()

Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
ne haragudj de ez a 3 napra felvett könyvelő aki mindent lepecsételt majd eltűnt a naplementébe több mint büdös. ez a Barca saját könyvelője. kirakták az addigi céget majd jött valaki 3 napra majd megint egy új cég aki most nem számolta el nekik ezt a pénzt ami a cikk szerint még be sem érkezett egészbe. bűzlik az egész. 

-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1437
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Véletlenül pont ma jön a hír.
Röviden:
A héten kell döntenie a CSD-nek Olmoék ügyében.
A lényeg az eredeti hír. Mivel nincsenek kész a VIP páholyok, nem lehet elszámolni idénre a 100 milliót.
Ezért nincs költözés, ezért épülnek a VIP páholyok. Június 30 a gazdasági beszámoló határideje, akkorra el kell készülni, ha nincs is költözés, a cég ellenjegyzi.
https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... -play.html
Már az idei költözés témára is ezt írtam.
Szerk: ettől függetlenül tartom, hogy nem érdemes eladni további tulajdonrészt, mert utána visszaüt a szabályok csavarintása által. Egyben kell tartani a keretet, hosszabbítani akivel kell. Ha lehet, el kell adni (legyen ez a gazdasági kar, mert csak ez számít a ligábak) játékosokat, és abból igazolni

Röviden:
A héten kell döntenie a CSD-nek Olmoék ügyében.
A lényeg az eredeti hír. Mivel nincsenek kész a VIP páholyok, nem lehet elszámolni idénre a 100 milliót.
Ezért nincs költözés, ezért épülnek a VIP páholyok. Június 30 a gazdasági beszámoló határideje, akkorra el kell készülni, ha nincs is költözés, a cég ellenjegyzi.
https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... -play.html
Már az idei költözés témára is ezt írtam.
Szerk: ettől függetlenül tartom, hogy nem érdemes eladni további tulajdonrészt, mert utána visszaüt a szabályok csavarintása által. Egyben kell tartani a keretet, hosszabbítani akivel kell. Ha lehet, el kell adni (legyen ez a gazdasági kar, mert csak ez számít a ligábak) játékosokat, és abból igazolni
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
A nem igazolhatunk annyira nem is érdekelne, mert ostobaságokat csináltunk a múltban, de a mai napig nem tudom felfogni, hogy meglévő játékossal, akár alacsonyabb bérért miért nem lehet hosszabbítani?
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10666
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Azért még várjuk meg a végét, de gondolom nem véletlen hogy most került elő a visszavágó előtt egy ilyen, és nem holnap, ha RM-al játszanánk akkor a Negreira story menne épp.
Sokmindent állított már a liga, hogy végül ne nekik adjanak igazat.
De ha ez így alakul, nem látom hogy Laporta ne menne teljes erővel Tebasék ellen, az UEFA-hoz fordulva(kivéve ha Triplázunk, akkor még Bartoékat is csont nélkül újraválasztották), különben ők fogják elvinni a választásokon a balhét aztán jöhet helyettük egy meghunyászkodó, Bartomeu-féle "ha ti azt mondjátok hogy 100millió az 10 millió akkor legyen úgy mi aztán kétségbe nem vonjuk, inkább kiáruljuk a fél keretet apróért"-féle illető miután Laportáék még ha nem is tökéletesek, de a legnagyobb csőből kihúzták a csapatot.
Jó lenne ha összefognának a döntéshozók a pökhendi, "csakazéris megszivatom őket"-féle, saját csapatait szivató Tebas ellen, mert hányinger hogy egy adok-kapok, "majd mi megmutatjuk a csúnya csapatoknak"-féle műsort csinál az egész ligából, példa nélküli hogy egy szövetség nem a saját csapatai érdekeit nézi hanem keresztbe tesz nekik ott ahol tud.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára MessiNeymarSuarez 2025.04.02. 15:00:51-kor.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11648
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Az a szánalmas, hogy semelyik másik ligában nem kéne ezzel foglalkoznunk. Így meg mehet a kiskapuk keresése, ami kb kötelező, hogy a víz felett tartsuk a fejünk, de közben meg a gond elnyúlása a hátulütője. Nem volt és nem is lesz ebben szerintem jó döntés, és irány. Amit Laportáék szerettek volna, az alapvetően sikerült, minimális hullámvölggyel vészeltük át a legnehezebb időszakot, elsősorban a kiskapus igazolások miatt. EL-konferencia helyekről azért kb ugyanolyan nehéz lett volna szerintem visszatérni bevételek hiányában, mint most.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Gondolom kérte a könyvvizsgáló az igazolást az átutalás beérkezéséről, csak nincs.
Hosszabbítsunk Yamallal, Cubarsival, Araujoval, Pedrivel és el kell adni Gavit, Frenkiet vagy Fermint, ennyi. Inigonak, Lewának ne adjunk szerződést.
Gavinak amúgy is nevetséges volt a 9 milliós szerződés a csereszerephez képest.
Amúgy ha eladtuk kb az utolsó ezüstöt és így sincs FFP 1-1 és ott tartunk ahol 4 éve, akkor bitang nehéz nyara lesz LAportának megmagyarázni, hogy ez milyen jó és válasszák meg újra, főleg ha még kiderül, hogy Olmo és Victor sem játszhat a szezon végén.

nem azt írja a cikk, hogy nincs benne a könyvelésben a pénz? nem elfogadásról hanem nem létezésről ír. felvettek december 31től január 3ige egy könyvelőt aki leokézta a papírokat de igazából nincs jelen a pénz.FcBarcelona1 írta: ↑2025.04.02. 13:27:44Nem fogadja el a La Liga, ahogy az új Nike szerződés aláírási bónuszát, szét kell könyvelni a szerződés időtartamára.
Jó nagy a különbség a 2 között.
A zöld asztal mellől elintéznek mindent.
In said Interim Financial Statements, no amount of the aforementioned corporate operation is finally recorded in the Profit and Loss account, contrary to what had been certified by the Club and the auditor at the time.
nekem ez ezt jelenti nem elfogadásról beszélnek hanem hiányról.
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Ha így számolják, akkor konkrétan nem volt értelme eladni. Mondjuk az érdekes, hogy a gazdasági karoknál nem az évek számával osztottak.FcBarcelona1 írta: ↑2025.04.02. 13:09:36https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... -play.html
La Liga hivatalos közleménye.
Írtam a könyvvizsgáló ajánlja, hogy a Barca vagy a VIP páholyokból befolyó összeget számolja el, ami elvileg 57 millió, vagy a 100 milliót ossza el a szerződés időtartamára (25 év). A benyújtott beszámolóról nincs hír, csak a La Liga lépéséről.
Évek óta mondjuk, hogy 1-2 embert el kéne adni, hogy megfelelő irányba billenjen a mérleg nyelve. Meglepő lenne, ha lenne változás. A hosszabbítások kérdése viszont így érdekes lesz.FcBarcelona1 írta: ↑2025.04.02. 13:09:36Ebből azt szűrtem le, hogy nincs 1/1, ehelyett 1/4 szabály alatt tevékenykedünk.
Így valószínűleg Olmo, Pau off.
Pedri, Inigo, Araujo új szerződése off (marad az 1-1 illetve 0 év Inigonal)
Ha igazak a hírek, (nemrég újra linkeltem)hogy Yamal és Cubarsi csak erre az évre vannak regisztrálva, az 1/4 szabály alapján 60-80 millió kellene az új szerződésükhöz csak nekik (Yamal bruttó 14-16 írtak Cubarsi 4 capologyn)
Jól jön ez a véghajrá előtt.
Vita elkerülése végett, (továbbra is) értem, hogy ez a szabály, de hogy ez kinek jó, ha ingyen vagy nyomott áron távoznak a játékosok.
Úgy néz ki, nyáron csak távozók lesznek.
Szerk:
https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... -115960525
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1437
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Nem fogadja el a La Liga, ahogy az új Nike szerződés aláírási bónuszát, szét kell könyvelni a szerződés időtartamára.
Jó nagy a különbség a 2 között.
A zöld asztal mellől elintéznek mindent.
Barcelona have RUN OUT of Financial Fair play. The registrations of Dani Olmo and Pau Victor are in jeopardy. [@mundodeportivo]
Barcelona will NOT be able to sign players this summer unless they sell.
The club will have very tough financial restrictions this summer, as things stand.[@BBCSport]
érdekes hogy pont ma jönnek ilyen hírek

most jól értem, hogy továbbra sincs meg a vip páholy pénz ami az év üzlete volt és azzal regisztrálták volna Olmot de gond volt a papírokkal ezért a bíróság betolta de még mindig nincs döntés és most megint csak keresik ezt a pénzt?
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1437
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... -play.html
La Liga hivatalos közleménye.
Írtam a könyvvizsgáló ajánlja, hogy a Barca vagy a VIP páholyokból befolyó összeget számolja el, ami elvileg 57 millió, vagy a 100 milliót ossza el a szerződés időtartamára (25 év). A benyújtott beszámolóról nincs hír, csak a La Liga lépéséről.
Ebből azt szűrtem le, hogy nincs 1/1, ehelyett 1/4 szabály alatt tevékenykedünk.
Így valószínűleg Olmo, Pau off.
Pedri, Inigo, Araujo új szerződése off (marad az 1-1 illetve 0 év Inigonal)
Ha igazak a hírek, (nemrég újra linkeltem)hogy Yamal és Cubarsi csak erre az évre vannak regisztrálva, az 1/4 szabály alapján 60-80 millió kellene az új szerződésükhöz csak nekik (Yamal bruttó 14-16 írtak Cubarsi 4 capologyn)
Jól jön ez a véghajrá előtt.
Vita elkerülése végett, (továbbra is) értem, hogy ez a szabály, de hogy ez kinek jó, ha ingyen vagy nyomott áron távoznak a játékosok.
Úgy néz ki, nyáron csak távozók lesznek.
Szerk:
https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... -115960525
La Liga hivatalos közleménye.
Írtam a könyvvizsgáló ajánlja, hogy a Barca vagy a VIP páholyokból befolyó összeget számolja el, ami elvileg 57 millió, vagy a 100 milliót ossza el a szerződés időtartamára (25 év). A benyújtott beszámolóról nincs hír, csak a La Liga lépéséről.
Ebből azt szűrtem le, hogy nincs 1/1, ehelyett 1/4 szabály alatt tevékenykedünk.
Így valószínűleg Olmo, Pau off.
Pedri, Inigo, Araujo új szerződése off (marad az 1-1 illetve 0 év Inigonal)
Ha igazak a hírek, (nemrég újra linkeltem)hogy Yamal és Cubarsi csak erre az évre vannak regisztrálva, az 1/4 szabály alapján 60-80 millió kellene az új szerződésükhöz csak nekik (Yamal bruttó 14-16 írtak Cubarsi 4 capologyn)
Jól jön ez a véghajrá előtt.
Vita elkerülése végett, (továbbra is) értem, hogy ez a szabály, de hogy ez kinek jó, ha ingyen vagy nyomott áron távoznak a játékosok.
Úgy néz ki, nyáron csak távozók lesznek.
Szerk:
https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... -115960525
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára FcBarcelona1 2025.04.02. 13:23:49-kor.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11648
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Azt szépen kiszúrtad, sajna 2 éve nem nézek már L1-t, de amúgy sem hallottam még a nevét sem, ekkora termelésben ennyire radar alatt repülni majdnem olyan szép teljesítmény, mint a góltermése.Troym írta: ↑2025.04.01. 08:27:19Nemrég láttam egy Monaco meccset és a csatárukra kéne rámenni.
Biereth a neve, 22 éves, most télen szerezték 10 meccsen 12 gólja 2 asszisztja, előtte a Sturm Grazban 16 meccsen 11+5 volt.
A srác versenyben van még az aranycipőért is.
Szerintem 2 év és ő lesz az "új Haaland" mindenki őt akarja majd és 60-100 milliók repkednek majd. Most még talán 40 körül meg lehetne venni bizonyos bónuszokkal. Ha azt gondoltuk egy Roque érhet 30+30-at, egy dán válogatott játékos a Monacoból sokkal kisebb lutri lenne. Mivel egyre több cikk jelenik meg, hogy Lewa lehet nyugdíjba megy 2026-ban, most nyáron top prioritás lenne egy középcsatár.
Amúgy a Sky sport írt Davidről:
David’s agents are reportedly demanding €9m a year wages, a €15m signing bonus, and €10m fee commissions, the whole package of which would be worth €34m.
Szerintem ez még így is bőven megéri, a 9m fizu kb Gavi szintje, a 25m aláírási pénz és jutalék meg ilyen szintű csatárért nem összeg.

De nagy kockázat lenne, akármilyen jó. Flick mellett más már a helyzet talán, de azért a Barca-mez bárkire nagy lehet. Haaland sem véletlenül ment a nagy csapata előtt Dortmundba. A Roque és Olmo féle fiaskó után nem lehet megint mellényúlni, egyszerűen nem fér bele. Húzóembert szabad csak venni. Ő persze nem olyan fiatal, de mégis ez lenne az első nagy csapata, nem tudom.
David: szerintem nettóban akar annyit keresni (már a hírek szerint), mint Gavi bruttóban (a capology bruttó, a játékosok meg általában nettót nyilvánítanak ki, mert nekik az a lényeg), azért az nagyon nem mindegy, kétszer annyit keresne, és másfélszer annyit, mint Raphinha pl. Nem tudom, belefér-e. Amúgy ingyenes játékosként sajna ezzel lehetett is számolni.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Nemrég láttam egy Monaco meccset és a csatárukra kéne rámenni.
Biereth a neve, 22 éves, most télen szerezték 10 meccsen 12 gólja 2 asszisztja, előtte a Sturm Grazban 16 meccsen 11+5 volt.
A srác versenyben van még az aranycipőért is.
Szerintem 2 év és ő lesz az "új Haaland" mindenki őt akarja majd és 60-100 milliók repkednek majd. Most még talán 40 körül meg lehetne venni bizonyos bónuszokkal. Ha azt gondoltuk egy Roque érhet 30+30-at, egy dán válogatott játékos a Monacoból sokkal kisebb lutri lenne. Mivel egyre több cikk jelenik meg, hogy Lewa lehet nyugdíjba megy 2026-ban, most nyáron top prioritás lenne egy középcsatár.
Amúgy a Sky sport írt Davidről:
David’s agents are reportedly demanding €9m a year wages, a €15m signing bonus, and €10m fee commissions, the whole package of which would be worth €34m.
Szerintem ez még így is bőven megéri, a 9m fizu kb Gavi szintje, a 25m aláírási pénz és jutalék meg ilyen szintű csatárért nem összeg.
Biereth a neve, 22 éves, most télen szerezték 10 meccsen 12 gólja 2 asszisztja, előtte a Sturm Grazban 16 meccsen 11+5 volt.
A srác versenyben van még az aranycipőért is.
Szerintem 2 év és ő lesz az "új Haaland" mindenki őt akarja majd és 60-100 milliók repkednek majd. Most még talán 40 körül meg lehetne venni bizonyos bónuszokkal. Ha azt gondoltuk egy Roque érhet 30+30-at, egy dán válogatott játékos a Monacoból sokkal kisebb lutri lenne. Mivel egyre több cikk jelenik meg, hogy Lewa lehet nyugdíjba megy 2026-ban, most nyáron top prioritás lenne egy középcsatár.
Amúgy a Sky sport írt Davidről:
David’s agents are reportedly demanding €9m a year wages, a €15m signing bonus, and €10m fee commissions, the whole package of which would be worth €34m.
Szerintem ez még így is bőven megéri, a 9m fizu kb Gavi szintje, a 25m aláírási pénz és jutalék meg ilyen szintű csatárért nem összeg.
Hansi Flick believes that Luis Díaz does not fit his ideal profile. He prefers to rely on younger players like Nico Williams or Ademola Lookman. [MARCA]

Barcelona do not rule out letting Iñaki Peña leave for free as long as they maintain a sell-on clause on the player.
He's a priority transfer target for Celta Vigo.
sport
Tipikus lenne ingyen elengedni őt is, nem számít, hogy a piaci értéke 10m körüli, mi szokás szerint adakozunk, aztán szidjuk az FFP-t.
Levezethetném részletesen, de röviden 1.5 milliárdnak véve a projektet vannak anyagköltségek, fizetések, engedélyek, tervezési, egyéb költségek, millió egyéb tétel, a Limak profitja legyen 300-500 millió mondjuk, már akkor is hihetetlen, ha 1 éves csúszás esetén lemondanának róla...
He's a priority transfer target for Celta Vigo.
sport
Tipikus lenne ingyen elengedni őt is, nem számít, hogy a piaci értéke 10m körüli, mi szokás szerint adakozunk, aztán szidjuk az FFP-t.
Én is láttam már ilyen konstrukciót és a napi 1 milliós összeg egy gumicsont a közvéleménynek, nincs a világon olyan cég / projekt, ahol reális napi 1 millió eurós kötbér. Ha napi 100e lenne, elhinném, hogy tényleg le lehet verni rajtuk, ekkora kötelezettséggel senki nem vállalná, hacsak ne tudná előre, hogy semmiképp nem kell fizetnie. Az egész szerintem a közvélemény megnyugtatása, hogy miért egy török cég építi a Camp Nout kb 0 releváns referenciával.