Krojf írta:Körülbelül 3 év, aztán talán lesz miről beszélni A csoport-ügyben!
Vélekedik erről Krojf komátok.
Remélem, Komám, nem csal a szimatod! Én figyeltem a következő generációt, és olyan extratehetséges játékosok, mint Ocskay, Palkovics és Ladányi, nem biztos, hogy vannak... Mondjuk bízhatunk Fekti Bálintban (20 éves), aki Finnországban játszik, de gyanús, hogy Cortina nem hívta meg akkor sem a felnőttválogatottba, amikor a fiatalok játszottak. Ott van még Benk András is, ő ugye svéd juniorcsapatban játszik (a Huddingében, ahol Tokaji Viktor az első csapat keretének tagja), de egyelőre ő még nem tudott magának stabil helyet kicsikarni a válogatottban.
Akikre nagyon kíváncsi vagyok, azok a mostani 16-17 évesek, akik jó 2 éve a Budapest Stars csapatával végigverték Európát ilyen-olyan tornákon. Lassan elvileg már majd róluk is hallanunk kell, remélem, a legjobbak már külföldön vannak!
A mostaniak közül ott van Kovács Csaba, mentálisan igen jó, mostanában egyre jobban játszik, de ne felejtsük el, hogy az egyre idősebb Ocskay és Palkovics játszanak vele egy sorban, kíváncsi leszek, mire lesz később képes nélkülük...
Persze nem szabad megfeledkeznünk Vas Jankóról sem, ő a tengerentúlon játszik, remélhetőleg nemsokára az NHL-ben is bemutatkozhat majd, de ebből kifolyólag az ő válogatottbéli szereplésse erősen esetleges.
Most viszont koncentráljunk a mai románok (mondjuk a keret fele magyar) elleni meccsre, jó lenne egy sima győzelem! Remélem, Vargyas Laci nem viszi túlzásba a védekezést
HAJRÁ MAGYAROK!!!