Edmilson megegyezett a Milannal
2007-08-13 11:05:30
A Barca világbajnoka elárulta, hogy már tavasszal mindenben megegyezett a Bajnokok Ligája győztes alakulattal.
A brazil védekező középpályás azonban végül mégsem került az AC Milanhoz, ugyanis a szükségessé vált térdműtétje miatt az olaszok lemondtak róla.
„Csaknem minden részletben megegyeztünk a Milannal. Két éves szerződést kötöttünk volna, a fizetésem összegéről is sikerrel tárgyaltunk, már csak a kluboknak kellett volna dűlőre jutniuk. Aztán a térdműtét mindent keresztül húzott. Nem akartam félrevezetni jó barátomat Leonardot, őszintén elmondtam neki, hogy a műtét után fogalmam sincs mikor leszek újra tökéletes állapotban, lehet már a nyár végére, de lehet, hogy csak decemberben. Sajnos ezzel az átigazolás is lekerült a napirendről.”
Hát sajnálom, hogy nem sikerült neki...
