2007.08.22. 12:53:39
A megalázott Capello kipakolt Beckhamről
A Real Madrid igazgatóságának döntése volt, hogy David Beckhamet ki kell dobni az első csapatból, miután januárban bejelentette, hogy a nyártól Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását – nyilatkozta Fabio Capello, a Madrid közelmúltban menesztett vezetőedzője.
A szakember azt is elmondta: Predrag Mijatovics sportigazgató hazudott neki, Ramon Calderon elnök pedig arra sem méltatta, hogy felhívja, mielőtt kirúgták.
A menedzsmenttől azt mondták, azért kell így lennie, mert Beckham úgy ült le velük tárgyalni a jövőről, hogy időközben már megállapodott a Los Angeles-iekkel a szerződése ügyében – nyilatkozta Capello a Marca című madridi sportújságnak. Azt mondták, nem vehetnek számításba olyan játékost, ki eleve nem akart a klubnál maradni.
„Amikor ott dolgoztam, mindig a klub színeit viseltem, és minden erőmmel védtem a Realt.”
Egy hónappal később Capello visszahívta az első csapat keretébe az angol középpályást, akinek aztán fontos szerepe volt abban, hogy a Real Madrid remek hajrával elhódította története 30. bajnoki címét. Nem egészen két hét múlva az elnökség menesztette a sikeredzőt, aki akkor éppen Tibetben pihent. Capello úgy érzi, Ramon Calderon elnök és Predrag Mijatovics sportigazgató megalázta őt.
Capello elmondása szerint tisztában volt azzal, hogy a Real Madrid megpróbálta szerződtetni Bernd Schustert, ám elhitte, hogy a bajnoki cím védettséget jelent számára.
Arra a kérdésre, hogy Calderon és Mijatovics örült-e annak, hogy bajnok lett a csapattal, Capello így válaszolt:
„Nos, nem tűntek annyira boldognak, mint a többiek.”
hirtv.hu
"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi sem sikerül. Nem számit, a lényeg az hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubbért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsájtva. Ilyen egyszerű!" (Simon Tibor)