2009.03.08. 00:02:18
2 percel ezelőtt fejeztem be a meccset. Nagyon nem szídnám Henryt, hogy megkíméljem az idegeikkel bajlódó fórumereket, viszont csak ugy tömören:
Az első 70 percben nem játszott rosszul, mert nem játszott. Ez a szerencséje, kb 5 labdát ha kapott, egyikből se lett még jó passz se, máskülönben kapná a savat. Az utsó húsz percben kihagyott 5 olyan ziccert, amit a 15 éves hugom csukott szemmel is belő.
Tudom Eto'o mennyit hagyott ki, de egyrészt azokat magának teremtette, másrészt egyáltalán nem üreskapus ziccerek voltak, javarészt.
Szó se róla, multkor itt kalapot lengettem, hát ez most gyengébben sikerült, van ilyen. Ami fontos, hogy már megint 1 fölös csatár volt 3ból a pályán, most épp ő. Semmi értelme nem volt, főleg amíg még vmicske küzdelem akadt a pályán. Ez az igazi javítani való, nem az hogy most Henry, vagy épp más.. bár felmerülnek mindig kétségek konkrétan vele kapcsolatban, ilyen meccsek után, de ezeket már inkább nem fogalmazom meg.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila