2009.10.23. 08:33:27
Tegnap végre én is neki foghattam a játéknak.
Az igazolásokat, csapatneveket gyorsan rendbe szedtem -> idén is jó sok mindent lehet állítani az edit modeban, bár ezt már megszokhattuk. A stadionok kidolgozottsága nagyon tetszik(főleg a Camp Nou), grafikára nekem egyetlen panaszom sincs, a szurkolói hangok lehetnének jobbak, de lesz/van már patch hozzá. A menü tetszik, és a menü zenék is jóval színvonalasabbak lettek az eddigiekhez képest.
Egyből neki estem a Master Leaguenek(a tavalyi részben elhanyagoltam), és igen, rá fért már a fejlesztés. Nem igazoltam az év elején, és az ifiből se vittem fel játékost még, a pénzel variáltam, osztottam be, hogy ne legyen majd csőd. Még a megfelelő taktikát sem találtam meg a csapatnak, de ez is fordulóról fordulóra csiszolódik. Az nagyon jót tesz a módnak, hogy benne van a licencelt BL és EL ill. a hazai kupákban is már több csapat van, még ha ezek kitalált(ha jól láttam), első fordulós kis csapatok. És az is nagyot dobott, hogy most már nem A, B, C, D liga van, hanem a rendes nemzeti ligák.
BaL: ezzel még nem játszottam sokat. Létre hoztam a játékosom, lejátszottam a legelső meccset, majd a Valladolidba igazoltam. Ahogy tavaly idén is Top Playeren kezdtem, és már jóval könnyebb, mint a tavalyi vérizzadás első neki futásra. Ezen a módon szerintem már sok mindent nem lehet alakítani, de így is nagyon élvezetes.
Játékmenet: fejlődött az elmúlt két évhez képest, bár még mindig a Pes6é a legjobb(szerintem).Gép néha elég rendesen eltudja dugni a lasztit TPn, szaladtam is már bele jó nagy vereségbe. Lehet nagyon szép támadásokat és kontrákat vezetni és ehhez nagyon sokat segít a taktika beállítása, amivel szinte, úgy formázzuk csapatunkat, ahogy szeretnénk.
Most még billentyűzettel játszom, de átváltok kontrollerre(ha minden igaz), úgy gondolom azzal még többet kilehet hozni a játékból(de igazából a bill.el sincs különösebb gondom).
Az online részt még nem próbáltam ki, de akinek szintén eredeti a játéka, és néha lenne kedve pár meccshez, dobjon egy privát üzenetet.
Nem voltak nagy elvárásaim az idén, de összességében, így is tetszik a játék(bár eléggé meglepett a: görög, török, román, orosz, ukrán stb kis csapatok játékba kerülése. Hiányzik a Bundesliga).
További jó és sikeres játékot Mindenkinek!
I am a Runner![...]
FCBarcelona, Fradi, Schumi, Németország!