Bocs a dupla hszért!Mental_Theo írta:Amúgy jobban várom a Real meccsét, mint a Barcáét:)
nagyon jó meccsek lesznek szerintem a Tottenham-Real meccsek, szerintem gólzápor lesz, 6:4-es összesítéssel megy tovább a Madrid kb.
De azért 7 El Clásico egy évre..az azért már elveszi a varázsát a klasszikusoknak, az az érzésem.Amikor 2 van, az ember tűkön ül , amikor a kupában is találkoznak még jobb, de amikor már 2 Bl, meg 2 szuperkupa is van, kicsit sok. (persze azért augusztusra kiéhezünk egy klasszikus kupadöntőre (ami 100% hogy lesz)
Nézd úgy, hogy mindig az adott trófeát kell tekinteni, és, ha összefutunk velük mindenhol, akkor kifogásuk nem igazán lesz, lehet.Nálam csak azért nem veszti el a varázsát, mert úgy tekintek rá, hogy az "eredeti" classico a bajnoki, a kupa meccs azért nem, mert az egy döntő, idegenben játszik mindkét csapat, míg a bl párharc egy teljesen más hangulatú és játékstílust követelő terep. A bajnokságban 10-ből 9 esetben mindkét csapat nyerni megy ugyanis a másikhoz ( a 10-ik mikor már eldőlt a bajnokság) és ez adja a klasszikus hangulatát. Míg a bl más légkör ebből a szempontból, mert ott, főként a Real részéről, komoly taktikázásra is számíthatunk.