Sanama írta:sjd írta:
Sztem ettől függetlenül az, hogy Alexis dolgozik és nem lő gólt, sokkal hasznosabb, mint Ibra góllövése, ugyanakkor sétálgatása. Csak ezt néhány egybites hozzászóló (tisztelet a kivételnek) nem gondolja végig.
Bennem az hagyott komoly tüskét, amikor az Inter csapatbusza ellen semmi hasznát nem vettük a svédnek, pedig én többek között emiatt bíztam benne nagyon, hogy az ilyen szituációkban 3 védő hátáról fejel egy gólt.
És így már nem engedhettünk meg magunknak még egy ballasztot a csapat testén, mint ahogy ezt most sem tehetjük Villával.
De egyébként kíváncsi lettem volna hosszabb távon is erre, mint 9 meccs. Mert egyrészről úgy emlékszem, hogy azért már korábban is voltak vele problémák, mint hogy Messi vezető szerepet kapott volna, másrészről meg ilyen időintervallumot szemlélve Cesc konkrétan lealázta.
De az biztos, hogy ha az ő képére formáljuk a csapatot, sokkal hasznosabb lett volna, eleve a leigazolása volt gyökérség a játékos ismeretében.
Én azt nem értem, hogy miért beszéltek 9(!) meccsről?! Ha jól emlékszem, 22gólt lőtt és kiszórt 13 assistot. Na ez 9 meccs alatt vagy nagyon durva teljesítmény, vagy nem csak 9 meccsen volt jó?!
Az Alexises hasonlatot meg azért írtam, mert a fél fórum elküldené, mert egy csatárnak nem az a fő feladata, hogy rohangáljon fel alá, hanem hogy gólt lőjön. Csak végre el kéne dönteni, hogy akkor melyik kell?!
Az Intert szerintem hagyhatjuk, mert ott az egész csapat vérzett el. Hozott ő bőven meccseket, ahol a többieknek nem ment.
Ami meg még közben eszembe jutott, sokan mondták, hogy lesen sétálgat, és állandóan lesen volt. Villa és Sanchez kb. ugyanannyit vannak lesen, azóta is.
Ami engem nagyon zavart vele kapcsolatban az az volt,hogy a spanyol ligában 5x akkora volt, mint az átlag játékosok, és akármilyen ütközés volt, 90%-ban ellene fújtak a bírok. Erre nem tudom lehetett-e volna bármilyen megoldás, de szembetűnően zavaró volt, számomra.
Azt viszont aláírom, hogy miután kijöttek a bajok(tavasz), mindkét fél jobban járt azzal, hogy el lett küldve.
ui: egyébként a Realnek vert gólja mellett ez volt a kedvencem tőle
http://www.youtube.com/watch?v=tCJ12yBQuw8
Azért, mert amikor szóba kerül Ibra és h nem igazán vált be, mindenki kapásból ezt írja, h de hát mekkora parádé volt az elején, amibe beletartozik a zsinór 9 bajnoki, amin betalált.
Amivel valóban nagyon erősen bekezdett, de aztán szépen lassan apadt el a teljesítménye, míg a végére unottan, kedvetlenül sétálgatott meg nagyképűen mutogatott, hadonászott, legyintgetett a társaknak.
Tehát lényegében az első 9 meccse a hivatkozási alap a védelmében, h milyen jó volt. Ahhha, akkor még jó. El is lőtte rögtön a fele puskaporát. Utána is betalált, de az inkább szólt a csapat lendületének, mint az ő hasznos játékának...
És ez volt a legbántóbb, legszembetűnőbb benne. Nem elég, h nem megy neki (nem akar?) , de tényleg csak egy passzív ballaszt volt egy idő után.
Ellenben AS, aki ugyan nem választ jó megoldást a befejezéseknél, de legalább teper minden labdáért. Kb 5 perc alatt többet küzd, mint Zlatan egy meccsen. Ezért vele elnézőbb vagyok, mert a mentalitása legalább szimpatikus. Villa már kezd kilógni, mert ő is elgörcsöli a helyzeteit, de ráadásul elbújkál nagyon sokszor, illetve ráfeledkezik a lesekre, tehát koncentrációs problémái is lehetnek. Az ő teljesítménye is kezd szembe ötlő lenni, mert huzamosabb ideje ez van nála.
Mint ahogy Zlatannál egyre hangsúlyosabban volt ez jelen, és borzasztóan idegesítő volt a semmittevése.