csababarca írta:Real ellen meg kezdjen csak,egyrészt mert szokja csak a favágósdit mégjobban,másrészt nehogy már Pedro vagy Cesc kezdjen elől,akkor halálra leszünk ítélve.
Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Nem lehet azt megcsinálni, hogy kimegyünk egy olyan csapattal, amelyben gyakorlatilag az egyetlen valóban veszélyes játékos Messi. Még ha Alexis ott van a jobboson, akkor so-so, de az sem az igazi.
Lehet, hogy Ney még nem illeszkedett be annyira és nem vágja annyira a taktikát, mint Pedro, de fényévekkel több veszélyt tud kelteni a Real kapuja előtt, és ez az, ami most kelleni fog nekünk, nem az, hogy megkapja, és egyből megy a visszapassz.
Ő az, aki meg meri és meg is tudja húzni a váratlant a szélen, nagyon nem kellene kihagyni.
Egyébként is a bal szélen fog játszani, ha kezd, a jobbosra meg mehet Sánchez vagy Pedro, akik védekezésben sokat tudnak segíteni Alvesnek Marcelo és Ronaldo ellen. Náluk szerintem Arbeloa fog kezdeni, aki támadásban közel sem tesz annyit hozzá a Madrid játékához, mint Carvajal, úgyhogy Neymar koncentrálhat a támadásra nyugodtan. (Persze ez nem azt jelenti, hogy elöl kell álldogálnia végig, de nem kell majd annyit besegítenie hátul, mint a jobbszélsőnknek.)
A fáradtsághoz meg annyit még, veb nagyon jól leírta, teljesen más közeg ez, jóval több munkát és előre-hátra rohangálást igényel, nem csoda, hogy nincs tökéletes erőben az emberünk. Majd javulni fog ez is.
Eddig így is bőven felülmúlta az elvárásaimat.
A középpálya egyébként nálam nagy kérdőjel még, Busquets helye betonbiztos, szerintem Iniestát sem lehet kihagyni, viszont ezúttal én lehet, hogy inkább Cescet kezdetném Xavi helyett. Pörgősebb, gyorsabb játék kell, ebben pedig Xavi nem remekel az utóbbi időben, bármekkora stabilitást is ad a csapatnak a középpályán.
Szóval Fabre, aztán az 50-60. perc környékén, ha megvan a vezetés, jöhet helyette akár Xavi.