shutterisland írta:pont arra mutat példákat a videót, hogy mennyivel önzőbb lett, mindig is szeretett húzogatni, de mostanában rengetegszer céltalanul, feleslegesen tekeredik rá.
rosszul egyébként szerintem sem játszott, de a korábbi években megszokott szintet idén talán nem is láttuk tőle.
az egy dolog, hogy formán kívül sem lóg ki negatívan a csapatból, de magához képest langyos.
Mondjuk ebben nagy szerepe van Messi, illetve Alba kiesésének, de sokszor a középpályán sincs megfelelő támogatása. Rendben van, hogy ez a video a saját térfelet mutatja, de elől nagyon feltűnő, hogy sokszor amikor elkezd látszólag "öncélúan" húzogatni, cselezgetni nincs megfelelő társa. Legtöbbször olyan esetben, amikor kivált rá 2-3 védő teszi középre Messinek, vagy a szélről befelé induló Albanak. Szerintem sok esetben ennek köszönhető, hogy mostanában önzőnek tűnik. Fabregassal nem tudja azokat az egyérintőket megcsinálni mint Messivel, akiben tudat alatt is jobban bízik és inkább össze van szokva. Meg kell nézni korábban ilyenkor az esetek 80 százalékában a Bolhának készítette le a labdát vagy a beinduló embernek emelte a védők mögé.
Ráadásul a sok hiányzó miatt neki is többet kell vállalnia, nemrég még Xavi szerepköre is rá hárult, ami Neymar miatt annyira nem volt vészes.
Nem hiszem, hogy ennyit változott volna a játéka, ilyen rövid idő alatt, most ő az a játékos akinél "biztonságban van" a labda.