Helyt áll-e csapatunk a BL-ben? Megnyerjük-e a Bajnokságot? Mi a helyzet a Király Kupával? Kellenek-e a barátságos mérkőzések? Hol lehet nézni a meccset? - Távkapcsolóval a kézben. Ha mondanivalód van, kerülj beljebb!
Xavi -> Rakitic -cserének semmi értelme. Szerkezetileg marad ugyanaz a helyzet.
Hihetetlen, hogy mennyire lyukas a csapat mezőnyben. Semleges harmadban azt csinál a Madrid, amit akar, labdába sem rúgunk. Spontán helyzeteket néha összehozunk, de nem uraljuk a játékot mezőnyben, nem tudjuk így a saját játékunkat játszani.
"Inkább vagyok a nyolcadik helyen egy olyan csapattal, ahol ezer ember azt akarja, hogy a hetedik helyen végezzek, mint a harmadik helyen egy olyannal, amelyik a fordítottját akarja." - Fernando Alonso
azt a retkes kommentátort meg lője le valaki, nem igaz, h egy pártatlan embert nem lehet leültetni egy tetves elclásicóra, vagy legalább ne mutatná ki ennyire a szimpátiáját
Ugyanaz mint a PSG ellen, megint elkezdtünk eszetlenül rohanni, ahelyett hogy nyugodtan elkezdenénk játszani kicsit, megtartani, fújni egyet nem....Helyette mint valami agybetegek rohanunk előre.
A szokásos, ami a PSG ellen is gond volt. Rossz helyzetkihasználás és létszámhátrány mezőnyben. A három középpályásunkat megeszik a mezőnyben, három csatárral meg emberhátrányt teremtünk saját magunknak. Rossz felállás ismét, rossz döntések Luis Enrique részéről. De még nem ment el a meccs, hátha lesz még egy olyan periódusa a meccsnek, amikor elkapjuk a fonalat.
Erre nem lehet mit írni. Mérges vagyok a csapatra!!!!Nem tanulunk semmit, minek kell 3 embernek elmennie Ronaldoval....Szögletből nem lehet gólt kapni. Ááááá
Ki fetrengett ott Pepe előtt??? De kár ezért.. Nem érzem amúgy az átütőerőt annyira, remélem most felpörgünk. Amúgy Matyi néha pazar, néha meg.. Olyan hibái vannak sokszor. Lehet kéne Alba, Neymarral jobban megértik egymást..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Alonso0190 2014.10.25. 19:04:58-kor.
"Inkább vagyok a nyolcadik helyen egy olyan csapattal, ahol ezer ember azt akarja, hogy a hetedik helyen végezzek, mint a harmadik helyen egy olyannal, amelyik a fordítottját akarja." - Fernando Alonso
Lamine Yamal is a beautiful overkick Goal but can we talked about Dani Olmo trivela assist first,OMG ❤️❤️Visca Barca |Arsenal| |Man U| |Raphinha| pic.twitter.com/Ir815qgLyJ
Pedri a 2025/26-os szezonban 14 bajnokin 5 gólpasszt adott, az elmúlt szezont ugyanennyivel zárta (37 meccs), amely egyben pályafutása legjobb mutatója is volt ebből a szempontból. ✨ pic.twitter.com/OJVTvoxWSy
️ Raphinha: "Voltak pillanatok, amikor fel akartam adni. Az elején, amikor az ajtók folyamatosan bezárultak előttem, amikor a próbatételek nem mentek jól, amikor úgy éreztem, hogy a dolgok nem haladnak előre.” pic.twitter.com/ON7T3Ycdzw