Rashford az első angol játékos Barcelonában Lineker óta
"Yeah… It’s official." Rashford follows in Lineker’s footsteps. pic.twitter.com/ZvbnDAtbax
— FC Barcelona (@FCBarcelona) July 23, 2025
A mai gól az egyértelműen az övé, ezen nincs mit szépíteni. De a többiről közel sem tehet. A fejes teljesen sarokra ment, vetődött érte, de nem érhette el, ha 6 méterről, takarásból bevágják az miért az ő sara. A 8 gólból volt 2 tizenegyes, a mai egy egyértelműen az övé a többiben is talán egyért lehet elővenni.Andris írta:Persze, hogy nem ezzel a védelemmel együtt kell felette pálcát törni, de tavaly a BL meccseken azért nem ez volt a helyzet, és szerintem ott sem volt sokszor az igazi.
A másik meg az, hogy nyilván 1000ből egyszer verik be ezt a lehetőséget így, de ettől függetlenül az a fejes...
Egyrészt ha már fejes és tisztázás, akkor teljesen rossz irányba ment, másrészt pedig emlékeim szerint egyáltalán nem volt olyan szorongatott helyzetben, hogy nem vehette volna le a labdát, vagy játszhatta volna tisztára lábbal.
Arról nem is beszélve, hogy szerintem nem is kellett volna ott kint kóricálnia. Az vagy egy védő labdája volt (lehetett volna), vagy megvárja hogy bepattog hozzá a tizenhatosra.
Sztem igenis potya, ha úgy nézem, hogy egy kapus többszörösen rossz döntésének, sőt annak még a rossz kivitelezésének is a közvetlen eredménye.
Nem elvenni akarom a hibaja nagysagat, jogos lesz, ha Bravo vedi a bajnoksagot iden is, ezert volt itt az eloszezon, akkorat nem robbantott, a golokrol ezen kivul nem tehetett, de nem is hozott olyan meccseket, mint a Munchen ellen.hajnesz írta:Azt meg már mondanom se kell,hogy más lett volna a meccs,ha egy ilyen idióta gól miatt nem kellett volna szaladnunk az eredmény után.
Azért az nem mindegy, hogy itt Neuer tiszta gólhelyzetet akadályozott meg, MAtS meg teljesen fölöslegesen bravúrkodott, miközben ember nem volt a közelében, sajnos meccset meghatározó hiba volt...El Pistolero írta:Az első gólról csak nekem ugrott ez be?
Oké, ez igaz.Andris írta:Persze, hogy nem ezzel a védelemmel együtt kell felette pálcát törni, de tavaly a BL meccseken azért nem ez volt a helyzet, és szerintem ott sem volt sokszor az igazi.
A másik meg az, hogy nyilván 1000ből egyszer verik be ezt a lehetőséget így, de ettől függetlenül az a fejes...
Egyrészt ha már fejes és tisztázás, akkor teljesen rossz irányba ment, másrészt pedig emlékeim szerint egyáltalán nem volt olyan szorongatott helyzetben, hogy nem vehette volna le a labdát, vagy játszhatta volna tisztára lábbal.
Arról nem is beszélve, hogy szerintem nem is kellett volna ott kint kóricálnia. Az vagy egy védő labdája volt (lehetett volna), vagy megvárja hogy bepattog hozzá a tizenhatosra.
Sztem igenis potya, ha úgy nézem, hogy egy kapus többszörösen rossz döntésének, sőt annak még a rossz kivitelezésének is a közvetlen eredménye.
Ha oldalra fejeli, onnan is berúghatják...Kb. ugyanolyan gyakran történik meg, mint a mai gól.hajnesz írta:Akkor az nem hiba,hogy 40méterre a saját kapujától KÖZÉPRE FEJELI a labdát úgy,hogy senki nem zavarja? Tudom,hogy védeni kell,mert van benne potenciál,meg minden, de pont ezért jobb kapus Bravo. Ő, ha baj van, kirúgja a nézők közé a labdát,ahogy azt tanítják. Azt meg már mondanom se kell,hogy más lett volna a meccs,ha egy ilyen idióta gól miatt nem kellett volna szaladnunk az eredmény után.Sanama írta:Most nem azért, de:
1. Szerintem ez nem volt potya. Tisztázott, kellően messzire, most az, hogy onnan beverték, 1000ből 1 ilyen van, pech.
2. Úgy akarjátok Bravoval összehasonlítani, hogy szerencsétlen előtt ma egy Bartra-Vermaelen-Adriano 3mas volt, akik szerintem életükben nem játszottak így 45percnél többet.
Bravo előtt meg általában az alap védelem áll. Stabil kapus nincs stabil védelem nélkül.
Akkor az nem hiba,hogy 40méterre a saját kapujától KÖZÉPRE FEJELI a labdát úgy,hogy senki nem zavarja? Tudom,hogy védeni kell,mert van benne potenciál,meg minden, de pont ezért jobb kapus Bravo. Ő, ha baj van, kirúgja a nézők közé a labdát,ahogy azt tanítják. Azt meg már mondanom se kell,hogy más lett volna a meccs,ha egy ilyen idióta gól miatt nem kellett volna szaladnunk az eredmény után.Sanama írta:Most nem azért, de:
1. Szerintem ez nem volt potya. Tisztázott, kellően messzire, most az, hogy onnan beverték, 1000ből 1 ilyen van, pech.
2. Úgy akarjátok Bravoval összehasonlítani, hogy szerencsétlen előtt ma egy Bartra-Vermaelen-Adriano 3mas volt, akik szerintem életükben nem játszottak így 45percnél többet.
Bravo előtt meg általában az alap védelem áll. Stabil kapus nincs stabil védelem nélkül.
Még ha nem veszi le mellel azzal sincs akkora gond, de pont középre fejelni...CsocseX írta:Így van, be is kell azt rúgni még, viszont a cicivel is abszolút egyet kell értenem.kanty írta:Hülyeséget csinált, ez nem kétség, de azért a gyerek kegyetlenül bebombázta.
Így van, be is kell azt rúgni még, viszont a cicivel is abszolút egyet kell értenem.kanty írta:Hülyeséget csinált, ez nem kétség, de azért a gyerek kegyetlenül bebombázta.
És most hibáztatom is.ZBarca írta:a legutolsók között lehetne hibáztatni egy-egy vereségért, kivéve, ha esetleg egy hibája miatt kapnánk gólt.
MessiNeymarSuarez írta:Kiváló példa arra hogy miért nem szabad Neuerkodni..Őt is beszivatták már ilyennel.
Hozzuk le a meccset, bár ehhez minimum KP frissités kéne.
Nem kellett volna visszafutnia, mert a helyezkedésével zárta volna a szöget. Vagy csak én gondolom így és igazából nem így lett volna?palesz77 írta:Ha nem dől el amúgy se tudott volna visszafutni 1 másodperc alatt a rövidre, vagy ha igen akkor a hosszút lövik ki a Sevillás, mondom, PSG, Matuidi, tökéletes példa. Ha emiatt a gól miatt MAtS a hibás, akkor a gólok 90%-a legalább kapushiba.
Hát azért üresen, 3 m-re a kaputól szerintem elég esélyes, hogy valahogy megoldotta volna..ZBarca írta:Ha MAtS nem dőlt volna el, akkor fogni tudta volna a rövidet, ahova ugye a Sevillás belőtte. De hogy tényleg berúgta volna-e azt már soha nem tudjuk meg.![]()
Ha MAtS nem dőlt volna el, akkor fogni tudta volna a rövidet, ahova ugye a Sevillás belőtte. De hogy tényleg berúgta volna-e azt már soha nem tudjuk meg.palesz77 írta:Hogy védte volna azt ki? 3 m-ről lőhette tök üresen a csávó, azért lőtte gyengébben középre, mert üres kapu lévén biztosra ment. Ha MAtS nem dől el, akkor beveri izomból a rövidre úgy, hogy a kezét se tudja felemelni.ZBarca írta:Itt látható a Sevilla 4. gólja. Talán tényleg hibázott, mert ha bentmaradt volna a kapuban, akkor nagy valószínüséggel kivédte volna.
Lehet, hogy így van, tényleg nem sokat konyítok a poszthoz.palesz77 írta:Akkor kb semmit nem fogna meg..ZBarca írta:Akkor miért nem áll középre? Mindenkét oldal ugyanakkora távolságra van így és nem kell annyira aggódni, hogy eléri-e.A hosszúba amúgy általában úgy szokták lőni, hogy kívülről csavarodik, így sokkal nehezebb arra odaérni, ezért is helyezkednek a hosszúra a kapusok szerintem. Ismét csak laikusként mondom, de Messinél is láthatjuk, hogy javarészt közük sincs azokhoz a labdákhoz, amiket jobblábas szögből teker kapura, és a kapufa felől csavarodnak befele.
Most nekem hirtelen a Bayern elleni bravúrjai, a City ellen kivédett 11-ese és a PSG elleni nagy védése jut eszembe. De biztos volt még több is, csak most nem ugrik be.palesz77 írta:Előző szezonban Bl-ben volt nem egy bravúrja, ezen a meccsen a 100%-osan kiszolgáltatott szitukból egyet se tudott megfogni, szerintem ez azért nem akkora bűn.. Persze én is örültem volna, ha valami fennakad rajta, de hogy őt nem venném elő egyik meccsünk után sem eddig, az biztos.ZBarca írta:Az pedig kicsit engem is idegesít, hogy nem igen látjuk bravúrokat bemutatni, bár védelmére legyen szólva, hogy a csapatvédekezésünk nagyszerű volt az előző szezonban, az előszezonban pedig az egész csapat gyengébben játszott, a megszokottnál így Ő is.