2015.10.11. 11:49:03
Amúgy én a hasonló embereket, fiatalokat sokkal inkább látom áldozatnak. Mert azt nem nagyon hiszem, hogy a mostani társadalom alapjából lenne sokkal tanulatlanabb, butább, mint mondjuk a 15-30 évvel ezelőtt felnőtt korosztály. Egyszerűen kapnak egy képet a világról, amit úgy ítélnek meg, hogy az a követendő.
Mert jelenleg kb. - persze kis túlzással - majdnem mindenki megakarja valósítani önmagát, akar valaki lenni, egy csillogó, erős személyiség, aki tudja és meg is mondja a tutit, persze értem ezalatt a most felnövekvő fiatalokat, és mondom még egyszer, hogy túlzok és szerencsére nem "mindenkire" igaz. És ez nagy részben a médiának, a filmiparnak, a televíziónak köszönhető. Mert ha megnézzük a legsikeresebb, legpopulárisabb sorozatokat, filmeket akkor ezeknek a zöme hősöket, antihősöket ábrázol, és mutatja be, hogy milyen szinten képesek a figyelem középpontjába kerülni, milyen szinten megtudják valósítani magukat. Sok esetben pedig szinte semmi sem számít, csak az, hogy a célt elérje, az eszközök mellékesek.
Aztán ott van a TV. Mint az élet oly sok területén itt is az USA diktálja, hogy éppen mi az elfogadott, mi a menő. Megjelent a celeb fogalma, aki tulajdonképpen semmihez sem "ért", (értsd semmilyen területen nem tehetséges: nem egy jó zenész, egy jó filmes stb.) a fiatalok pedig azt látják, hogy a hasonló karaktereket nyomják orrba-szájba. Ha kicsit visszamegyünk az időben, akkor érdekes megfigyelni, hogy a talk-show mennyire megváltoztatta a televíziózást mind fogyasztási, mind pedig tartalomgyártás szempontjából, (akit érdekel annak ajánlom elolvasni Császinak a könyvét, amely a Mónika-showt vizsgálja ilyen szemszögből) aztán innen már csak egy lépés a már említett celebség, amit pl. az Ács Dani cikkben is lehet látni.
Nem védeni akarom amúgy ezt a generációt, de azért szerintem nagyon leegyszerűsített, ha azt mondjuk, hogy a mai társadalom romlott, régen minden jobb volt stb. Azt sem mondom, hogy ebben nincs igazság, de figyelembe kell venni, hogy az elmúlt 15-20 évben a technikai fejlődésnek köszönhetően olyan mennyiségű információ-cunami zúdult ránk, amit még kezelni nem mindenki képes. Vagy legalább most sokan úgy érzik, hogy a társadalom egy része nem tudja ezt kezelni, aztán az idő eldönti, hogy hosszútávon ezt, hogy kellett volna csinálni.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.