Dicséretes.Cestus írta:Dembélé visszatért edzeni, pedig 13.-ig még kaphatott volna kimenőt. Akkora gondok nem lehetnek vele.

Dicséretes.Cestus írta:Dembélé visszatért edzeni, pedig 13.-ig még kaphatott volna kimenőt. Akkora gondok nem lehetnek vele.
+ testileg se árt ,ha regenerálódik,neki is jár a szünet ahogy a többieknek is.recrea írta:Sztem sokkal fontosabb, h mentálisan kipihenje magát, minthogy elutazzon Amcsiba és edzen meg játszon 3 feleseleges meccset a 40 fokban.
Pont 0-át lehet bizonyítani ilyen edzőmeccseken, nem ettől függ, h kezdő lesz-e vagy sem.
Nem tudhatjuk, Valverdénél milyen a megítélése, erről semmi infónk nincs. A vezetőség pedig elmondta, hogy nem adják el, számítanak rá, stb. Lehet, hogy Ernő nem bízik benne hozzáállásbeli problémák miatt, de az is lehet, hogy még nem tartja szimplán elég érettnek ahhoz, hogy rendszeresen tudja játszatni.westerngom írta:Nem mondtam hogy ne menjen nyaralni, de a helyzete és a megítélése jelen pillanat nem túl rózsás az edzőnél, valamint a vezetőségben. A kepesztése most sokat változtatott volna a megítélésén EV-nél, szerintem .
Mind 1 is, akkor most pihenje ki magát, mert ebben a szezonban már villantania kell valamit, különben tényleg elpazarolják aprópénzért jövőre.
Ez az utazó keret annyira gyengére sikerült, hogy én abban is kételkedtem, hogy Valverde velük utazik. De aki ilyen kevés lehetőséget kap, annak minden játékpercet meg kéne ragadnia, hogy formába lendüljön és tanulja a barca stílust. Szerintem ez az ürge fejben és hozzáállásban sem ide való.hajnesz írta:Aztàn meg majd megint Valverde lesz a kegyetlen, hogy nem rakja beitt lett volna az esèly, hogy elmenyjen usaba, és bebizonyitsa, hogy helye van a kezdőben.
Messi màr règ a vilàg legjobbja volt, ès mèg akkor is előbb jelentkezett edzèsre...
nincs harag...,korrekt vagy.Cestus írta: Direkt úgy fogalmaztam, hogy ne vedd magadra, sajnálom, hogy nem sikerült.
Nem mondtam hogy ne menjen nyaralni, de a helyzete és a megítélése jelen pillanat nem túl rózsás az edzőnél, valamint a vezetőségben. A kepesztése most sokat változtatott volna a megítélésén EV-nél, szerintem .Cestus írta: Pár hét nyaralást pedig igenis megérdemel a gyerek, kíváncsi vagyok, hogyan reagálna az emberek 99%-a, ha elvennék tőle azt a kevés szabit. A több hónapos sérülés meg nem nyaralás nálam.
Direkt úgy fogalmaztam, hogy ne vedd magadra, sajnálom, hogy nem sikerült.westerngom írta:Azt a hülyeséget meg el lehet felejteni velem kapcsolatban, hogy "fikáznám a gyereket", de ez egy lehetőség lett volna a számára és én a helyében éltem volna vele.
Én biztos, hogy 21 évesen életem nagy lehetőségében mindent elkövetnék, hogy bizonyítsak az edzőm, a klubom és a szurkolók számára, hogy komolyan gondolom a helyem a kezdőben.westerngom írta: Nem is értem miért nem utazott a kerettel az USA-ba..(Stéga elbeszélgethetne vele a profizmus és az akarat fogalmáról!)
Lehet, hogy Messinek olyan edzője volt, aki tudta őt motiválni és fegyelmezni.hajnesz írta:Aztàn meg majd megint Valverde lesz a kegyetlen, hogy nem rakja beitt lett volna az esèly, hogy elmenyjen usaba, és bebizonyitsa, hogy helye van a kezdőben.
Messi màr règ a vilàg legjobbja volt, ès mèg akkor is előbb jelentkezett edzèsre...
A VB-résztvevő játékosok közül MAtS kivételével senki sem utazik. Ráadásul neki már kb. egy hónapja véget ért a VB 0 játékperccel, míg Dembélé (Umtitivel egyetemben) a legtovább kint volt.westerngom írta:[
Nem is értem miért nem utazott a kerettel az USA-ba..(Stéga elbeszélgethetne vele a profizmus és az akarat fogalmáról!)
Igen, felépülni egy sérülésből úgy működik, hogy otthon pihensz a kanapén.visca el barca írta:
egész ősszel meg tavasszal pihent. nyugodtam mehetett volna usába, de neki fontosabb h kanci*ányokkal szelfizgessen bárokban. teljesen amatőr a gyerek. agyilag vhol neymar alatt van 3 szinttel.
egész ősszel meg tavasszal pihent. nyugodtam mehetett volna usába, de neki fontosabb h kanci*ányokkal szelfizgessen bárokban. teljesen amatőr a gyerek. agyilag vhol neymar alatt van 3 szinttel.Cestus írta:Így-így. Sok helyen fikázzák a gyereket, hogy nem ment amerikába, de hadd pihenje már ki magát.MatyiG írta:Pedig nem bonyolult. 10 napja még Oroszországban volt, ahol ha nem is sokat játszott, de ugyanúgy edzett, ahogy a többiek.Nem is értem miért nem utazott a kerettel az USA-ba..
Így-így. Sok helyen fikázzák a gyereket, hogy nem ment amerikába, de hadd pihenje már ki magát.MatyiG írta:Pedig nem bonyolult. 10 napja még Oroszországban volt, ahol ha nem is sokat játszott, de ugyanúgy edzett, ahogy a többiek.Nem is értem miért nem utazott a kerettel az USA-ba..
nem gondolom, hogy Dembele-t kölcsön vagy eladnák a csapatból, mert egy kölcsönadással pont a csapatba való integrálódást vesztené, amire pillanatnyilag a legnagyobb szüksége van. Eladás tekintetében erősen veszteséges lenne a szitu, mert tőlünk aprópénzért mennek a "bukott" játékosok.vamosrobi írta:Dembélé values a departure from Barça. He thinks Malcolm's signing shows he's not betting on him. Valverde did not congratulate him for winning the World Cup and is hurt. Expected to clarify his role in the team, Dembélé wants prominence to exploit. [@HelenaCondis]
Kezdődik...
Adnak neki esélyt.Ronaldinho&Barca írta:Ha esélyt sem adunk a gyereknek, aki rohadt fiatal, hogy normálisan a csapattal felkészüljön az előszezonban és végre becsülettel megkezdhesse a szezont akkor jobb is lenne szélnek ereszteni.
100-ból milyen jobbszélsőt hoznál, aki jobb Dembélénél?Pedig akkor lenne zse igazolni a helyere egy hozzank joban beillo tamadot.
Ennek a forrásnak a hitelessége megkérdőjelezhető. Tavaly nyáron azt is írta, hogy Semedot a játékostársak Douglas-szintűnek tartják.vamosrobi írta:Dembélé values a departure from Barça. He thinks Malcolm's signing shows he's not betting on him. Valverde did not congratulate him for winning the World Cup and is hurt. Expected to clarify his role in the team, Dembélé wants prominence to exploit. [@HelenaCondis]
Kezdődik...