Rafinha kölcsönbe távozik az Interhez

Az olaszok 35+3 milliós vásárlási opciót szereztek

Rafinha Alcántara elhagyja a Barcelonát a téli átigazolási időszakban, annak érdekében, hogy ismét fel tudja építeni a karrierjét a súlyos sérülése után. A brazil középpályás kölcsönbe távozik az Interhez, mely azonban köteles lesz megvásárolni a futballistát a szezon végén 35+3 millió eurós értékben, ha bejut a Bajnokok Ligájába.

Rafinha április óta egyetlen meccset sem játszott az Espanyol elleni kupameccsig a térd meniszkusz sérülése miatt, amit kétszer is operálni kellett. A rehabilitációját követően szinte biztos volt a távozása, hiszen nem játszott volna sokat a Barcelonában a szezon további szakaszában. Ezért mind Rafinha, mind az édesapja és ügynöke, Mazinho nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy a klubváltás létrejöhessen. Rafinha az Internél kap lehetőséget, és mind neki, mind a Barcelonának nagyon fontos lenne, hogy sikeres legyen a visszatérése.

Az Inter ugyanis nyilvánvalóan nem vállal nagyon nagy sok kockázatot ezzel az üzlettel, egyelőre csak fél évre kell állnia a futballista fizetését, és ha a csapat nem jut be a BL-be, Rafinha pedig nem válik be, visszatér Barcelonába. A katalán klub akkor jár jól, ha Rafinha húzóembere tud lenni a kék-feketéknek, így az Inter sikeres lesz a szezon végén, a BL indulás pedig automatikusan azt jelentené, a milánói csapatnak aktiválnia kell a szerződésben rögzített kivásárlási árat. Ha az Inter ezt megteszi, Rafinha 3 éves szerőzdést kapna a milánóiaktól.

Az Internazionale jelenleg harmadik az olasz bajnokságban, ami BL indulást jelent, de szorosan ott van mögötte a Lazio és a Roma is, így még minden nyitott a szezonjukkal és így Rafinha jövőjével kapcsolatban. Rafinha egyébként már úton is van Milánóba, ahol elvégzik rajta a kötelező orvosi vizsgálatokat valamint aláírja a szerződését.