Umtiti: „Tudom, hogy több klub is érdeklődik irántam”

A francia védőt nem zavarja a helyzet | Nem kezdtek még tárgyalni a klubbal

Samuel Umtiti a napokban a francia Canal Plus csoport egyik tévéműsorának vendége volt, ahol nyilatkozott a barcelonai helyzetéről, de elmondása szerint sem részéről, sem a klub részéről nem történtek még lépések a szerződésének meghosszabbítása érdekében. Ezen felül kitért Griezmannra és megemlítette azt is, hogy tud az érdeklődő klubokról, akik pedig nyilván tisztában vannak vele, hogy 60 millió euróért ki tudják őt vásárolni a barcelonai szerződéséből – igaz, őt egyelőre nem zavarja a jelenlegi helyzet és csak a focira koncentrál.

A szerződéshosszabbítása

„Ez egy olyan téma, amibe nem akarok nagyon belemenni. Még nem kezdtünk tárgyalni a hosszabbításomról, a részemről legalábbis. Talán van szándék erre a klub részéről, de pillanatnyilag nem történt még semmi.”

Többen is szívesen leigazolnák

„Az igazság az, hogy több klub is érdeklődik, de nekem most céljaim vannak a Barcelonával, amiket el szeretnék érni. A mai világban minden gyorsan történik, és azt mondhatom, büszke és boldog vagyok, hogy a Barçánál lehetek. A kivásárlási áram nem túl magas, ezt mindenki tudja, de ez olyan dolog, ami miatt nem aggódok, és nem is igazán érdekel. Én csak a pályára koncentrálok, ez az, amit élvezek. A többi dolog majd jönni fog magától.”

Griezmann esetleges barcelonai jövője

„Átmentem ügynök módba! Nem, csak viccelek. De igaz, hogy beszéltem vele, azonban csak arról, mit gondol a csapatomról. Tetszik neki, ahogy mindenkinek általában, sokan álmodnak arról, hogy itt játszanak, az ő szintjén lévő játékosok is… Viszont ha esetleg ideigazolna, akkor hat csatárral kéne játszanunk!”