De Jong: döntés a következő hetekben?

Az ügynöke szerint ez fontos lenne, mert a tavasszal még az Ajaxra kell figyelnie

Az ügynöke szerint Frenkie De Jong, az Ajax futballistája, akit fél Európa mellett a Barcelona is csábít, a következő hetekben fogja meghozni a döntését arról, hogy hol is folytatja a nyártól a pályafutását. 

„Nincs időm mindenkivel beszélni, hiszen még elsősorban az Ajaxra irányul a figyelmem. Ugyanakkor természetesen az is fontos, hogy a helyes döntést hozzam meg a jövőmet illetően” – így maga a játékos az elmúlt napokban, akit a katalán egyesület mellett például nem kisebb klubok győzködnek, mint a Manchester City, a Paris Saint-Germain vagy éppen a Bayern München.

De Jong fenti szavaiból kivehető, hogy a játékos nem akarja elhúzni a dolgot, amivel egybecsengenek az ügynökének, Ali Dursunnak a gondolatai is: „Úgy vélem, hogy a következő hetekben meg fogja hozni a végleges döntést. Ez azért fontos, mert így a téli szünet után ismét a játékra, az Ajaxra koncentrálhat majd. Ez kell legyen az első számú gondolata, hiszen még az Ajaxszal és a válogatottal is trófeákért küzdhet majd.”

Ugyan a 21 esztendős középpályás döntése még nem ismert, azt már tudjuk, hogy mi is pontosan  az édesapa véleménye, aki szerint a fiának a Barcelonába kellene igazolnia. Ami pedig a nagyapát illeti, De Jong elárulta: örül annak, hogy a spanyol lapok főoldalain írnak róla, mert „a nagyapám a Costa Braván (Katalónia partvidékének egy szakasza – a szerk.) lakik. Amikor lemegy az újságoshoz, és meglát engem, nagyon büszke.”

Kivételesen puha, 100% organikus pamut alapanyag, három választható szín, és egy egyedi minta, ami mindig aktuális marad! Rendelj most!