Todibo: “Mindent bele fogok adni, hogy nagy dolgokat érjünk el”

Az első szavai a bejelentés után

Jean-Clair Todibo átigazolását kedden hozta nyilvánosságra az FC Barcelona, de ezúttal maga a futballista csak fél évvel később, júliusban érkezik Katalóniába. A védő a Twitter oldalán tett bejegyzésben köszönte meg ezt követően a bizalmat és a jelenlegi klubjának is az eddigieket.

“Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam az FC Barcelonához 2019 júliusától. A Barcelona több mint egy klub, és nagyon hálás vagyok nekik a bizalmukért, amit belém fektettek. Így a pályafutásom elején egy új időszak kezdődik, és mindent bele fogok adni a magam részéről, hogy nagy dolgokat érjünk el.”

“Jelen pillanatban a Toulouse FC játékosa vagyok, és készen állok arra, hogy segítsek a társaimnak mindaddig, amíg a klubnál maradok. A Toulouse tette lehetővé, hogy fejlődjek, és hogy megismerjem a Ligue1-t, és ezért mindig hálás is leszek nekik. Köszönöm!”

A teljes képhez ugyanakkor az is hozzá tartozik, hogy a Toulouse korántsem boldog amiatt, hogy ingyen elveszítette Todibót, és “arrogánsnak” nevezték a Barcelonát, a játékos pedig szerintük rossz tanácsokat kapott.