Puig 2023-ig hosszabbíthat a Barçával, majd a Betis játékosa lehet kölcsönben

A fiatal játékos alaposan átgondolta a jelenlegi helyzetét

Sok kérdés jelent meg a médiában Riqui Puig kapcsán az elmúlt időszakban, most azonban úgy tűnik, hogy hamarosan kitisztulhat a fiatal játékos helyzete. A 21 esztendős tehetség nem igazán kapott játéklehetőséget ebben a szezonban, így a jelenlegi helyzetét figyelembe véve döntött, és hajlandó lenne csatlakozni a Real Betis együtteséhez kölcsönben – a több játékperc reményében.

Ronald Koeman már a nyáron figyelmeztette a középpályást, hogy keressen magának új csapatot, mert Barcelonában nem tudja garantálni számára a rendszeres játéklehetőséget. Puig ennek ellenére ekkor még nem gondolt a távozás lehetőségére, és így maradt. Azonban a nyáron történtek óta már négy hónap eltelt és Puig csupán négy (!) percet játszott a spanyol bajnokságban – csak Matheus játszott nála kevesebbet, és a Bajnokok Ligájában is hasonló volt a helyzet – ebben a sorozatban 74 percet volt a pályán.

A holland szakembert a Valencia elleni bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján is megkérdezték a fiatal játékossal kapcsolatban, és akkor így válaszolt: „Ma már nem csak a játékosok képességeitől függ egy adott futballista megítélése, hanem több dolgot is figyelembe kell venni ilyenkor. Van versenyhelyzet a csapaton belül, de néha nem elég az edzések során nyújtott teljesítmény, hogy az edző úgy gondolja, hogy változtatnia kellene a dolgokon. “

Ennek fényében Puig alaposan átgondolva a helyzetét most már nyitott lenne a váltásra a több játékperc reményében. A Mundo Deportivo az Estadio Deportivo értesüléseire hivatkozva arról is beszámolt, hogy a Real Betis szívesen a soraiban tudná a fiatal játékost, aki a jelenleg sérüléssel bajlódó Canales helyét vehetné át. Puig jelenlegi szerződése 2021 nyarán lejár Barcelonában, így a klub mielőtt kölcsönadná őt szeretné további két évvel meghosszabbítani a kontraktusát.

Puig iránt a Manchester City is érdeklődik, a Barça pedig Eric Garcíát szeretné megszerezni, így az sem zárható ki, hogy a két klub megállapodásra tud majd jutni egymással a két játékos cseréjével kapcsolatban, de nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv. A katalánok nem szeretnék, hogy Puig külföldön folytassa a pályafutását, így ebből a szempontból mindenképpen egy spanyol csapatot részesítenek előnyben az esetleges átigazolása kapcsán és Canales sérülése miatt most a Real Betis tűnik a befutónak.

***