Eric García-transzfer: A City csökkentette a követeléseit

A Barça januárban mindenképpen szeretné bejelenteni a védő érkezését

A Mundo Deportivo szerdai értesülései szerint a Manchester City csökkentette azt az összeget, amit Eric Garcíáért szeretne kapni. Az angol klub pontosan tudja, hogy a fiatal középhátvéd már hónapok óta megegyezett a katalánokkal.

Így azt a tényt is figyelembe véve, hogy a januári átigazolási időszak lesz az utolsó alkalom, hogy némi összegért cserébe megváljanak a védőtől, ugyanis a nyáron lejár a szerződése és ingyen igazolhatóvá válik – mindössze öt millió eurót és különböző feltételek teljesülése esetén pedig szintén öt millió eurót kérnek érte.

A 20 esztendős játékos már a koronavírus járvány miatti meghosszabbított nyári átigazolási időszakban is hajlandó lett volna visszatérni Barcelonába, de akkor a Barça a szűkös anyagi forrásai miatt végül a tárgyalások során nem tudott megegyezni a Manchester Cityvel, akik ekkor még 10 millió eurót és különböző feltételek teljesülése esetén pedig szintén 10 millió eurót követeltek. Ráadásul októberben már olyan közel volt a megállapodás, hogy Iván de la Peña, a játékos ügynöke az átigazolási időszak utolsó napján a Ciutat Esportiva de Sant Joan Despí irodájában tartózkodott, hogy véglegesítse a transzfert.

A sikertelen tárgyalások után azonban a Barcelona álláspontja továbbra sem változott meg, sőt az előttünk álló átigazolási időszakban García lesz az elsődleges célpont, ahogyan arról már korábban is beszámoltunk. Ebben a tekintetben tehát semmi nem változott, de azért az egy mindenképpen fontos tény, hogy a City csökkentette a követeléseit, amely még nagyobb okot ad arra, hogy a Barça ezúttal még jobban bizakodjon majd García megszerzésével kapcsolatban a tárgyalások során.

A Barcelona januárban mindenképpen szeretné bejelenteni a fiatal tehetség érkezését, még akkor is, ha újfent sikertelenül zárulnának a tárgyalások a két csapat között és a labdarúgó csupán nyáron tehetné át a székhelyét Barcelonába. Az ideiglenes klubvezetés elnöke, Carles Tusquets azt szeretné, ha az elnökjelöltek felhatalmazást adnának neki García mielőbbi szerződtetésére, és ezt minden bizonnyal meg is fogja majd kapni, ugyanis Laporta, Font, Freixa és Rousaud is támogatja a játékos leigazolását a középhátvéd poszton lévő problémák miatt, illetve azért is, mert García az Angliába igazolása előtt a La Masián nevelkedett.

***