Agüero megállapodott a Barçával, két évre írhat alá

Ugyanakkor Agüero érkezése nem zárná ki Depay szerződtetését

A Barcelona elkezdett dolgozni a csapat megerősítésén és úgy tűnik, hogy Sergio Agüero lesz majd az egyik nyári igazolása a katalánoknak. Az argentin támadó érkezésével kapcsolatos döntéseket a vezetőség hozta meg, mivel a klubnak még mindig nincs sportigazgatója. A poszt betöltésére leginkább esélyes Jordi Cruyff Kínában tevékenykedik és a hírek szerint a szerződése lejártáig, jövő decemberig ott is marad. Agüeróval teljes a megállapodás.

A Mundo Deportivo és a La Vanguardia is arról számol be, hogy a 33 éves argentinnal már megkötötték a megállapodást, és ezt a szezon végeztével jelentik majd be a felek, a Bajnokok Ligája fináléját követően, ahol a Manchester City ellenfele a Chelsea lesz majd. Agüero két évre szóló szerződést fog majd aláírni és hajlandó volt csökkenteni a fizetési igényeit a klub nem túl jó gazdasági helyzetére való tekintettel.

Agüero ingyen érkezne a Barcelonához, ugyanis a nyáron lejár a szerződése a Manchester Cityvel és már egy hónapja köztudott, hogy nem fogják meghosszabbítani ezt a kontraktust. A csatár tíz szezont töltött el Manchesterben, ahol a 258 góljával a klub legeredményesebb játékosa lett.

A Barcelona vezetőségében nagyra értékelik az argentin tapasztalatát és remek hatékonyságát az ellenfél kapuja előtt, de a Messivel való remek személyes kapcsolatát is. Úgy vélik, hogy Kun érkezése egy olyan szempont lehet, amivel Messit nagyobb eséllyel lehet majd maradásra bírni.

Fontos megemlíteni, hogy Agüero érkezése nem azt jelentené, hogy Memphis Depay szerződtetésére szerényebbek lennének az esélyek, a holland játékossal is előrehaladott tárgyalások zajlanak, aki szintén ingyen tehetné át a székhelyét Spanyolországba.

Ezeket a döntéseket, valamint Ronald Koeman esetleges maradását, illetve Eric García érkezését, amely gyakorlatilag már biztosra vehető, jelenleg sportigazgató nélkül kell meghozni, mert ez a pozíció továbbra is üres a klubnál. Jordi Cruyff a legesélyesebb arra, hogy betöltse majd ezt a posztot, aki jelenleg Kínában tevékenykedik és a hírek szerint a szerződése lejártáig, jövő decemberig nem is szeretne távozni.

***

Idén tavaszra is kiválogattuk nektek a legjobb Barçás cuccokat – exkluzív darabok, prémium minőségben!

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát