Mi lesz veled, Koeman?

Maradni szeretne, de távozhat a Barcelona holland edzője

Ronald Koeman pozíciója nagy kérdés lehet a következő szezonra, mivel — ahogy már arról mi is beszámoltunk korábban — sajtóértesülések szerint komoly esély van a holland edző távozására, aki így a kétéves szerződését se töltené ki a klubnál. Akárhogy is alakul majd az edzőkérdés, érdemes szót ejteni Koeman eddigi teljesítményéről a Barcelonában, amely a maradása mellett és ellen is szólhat. 

A Barcelona egykori játékosa már több nyilatkozatában is utalt arra, hogy szeretne a klubnál maradni és egy éve még biztosan lenne a 2022-ig szóló szerződésének köszönhetően. Tusquets is dicsérettel illette a szezon közben, illetve Laporta is teljes mértékben biztosította a támogatottság felől, de könnyen elképzelhető, hogy Koeman nem tudott megfelelni a magas elvárásoknak.

A legfontosabb meccsek közül szinte mindegyiket elveszítette a csapat

Az első komoly megmérettetés a Szuperkupa-döntő volt az Athletic ellen, de Koeman csapata nem tudott élni a lehetőséggel,  ugyanis hosszabbítás után 3-2-re nyertek a baszkok, a Barcelona pedig trófea nélkül maradt — pedig elhangzott már korábban a holland szájából is, hogy ennél könnyebb úton nem lehet kupát nyerni, mivel csak két fordulót rendeznek a Spanyol Szuperkupában.

A Copa del Rey volt az egyetlen versenysorozat, amelyben sikerült helytállni, de itt is akadtak izgalmak. A Granada elleni 5-3-as győzelem mentális sikernek is nevezhető, hiszen a továbbjutás kérdése az utolsó pillanatban dőlt el, és a kitartás, illetve Messi őszinte öröme megmutatta a csapat igazi arcát. Többször is kiemelte Koeman a nyilatkozataiban, hogy nagyon fontos eleme a játéknak az összpontosítás, és hogy fejben rendben legyenek a játékosok. Ez a meccs a küzdeni akarás ékes példája volt, akárcsak a következő körben a Sevilla elleni visszavágó (3-0), amelyen kétgólos hátrányból kellett fordítania a Barcelonának, mivel az odavágót elveszítette 2-0 arányban. Koeman egyetlen trófeája a csapattal az Athletic elleni döntőben való 4-0-s győzelmet követően kerülhetett a vitrinbe.

A BL-csoportkörében egészen az utolsó fordulóig jól teljesített a Barça, ott viszont bántóan sima vereséget szenvedett 3-0 arányban a Juventus ellen egy olyan mérkőzésen, ahol egy kisebb arányú vereség is elég lett volna a csoportelsőséghez. A csoportkörben második helyezett csapatok helyett így szinte csak komoly erőt képviselő csapatok voltak a lehetséges ellenfelek a negyeddöntőben, amelyek közül a francia bajnok, a tavalyi BL-döntős PSG nevét húzták ki a nyoni sorsoláson. Az első mérkőzésen a Camp Nouban elszenvedett 1-4-es pofon talán érett is, mivel hiába vezettek Messiék, nem voltak a pályán fejben, és Koeman se tudta őket motiválni. A hazai pofon egyetlen hozadéka volt, hogy bár Pochettino „lemeccselte” Koemant, a 4-3-3 laikus szemmel is látható bukása után tudott lépni a holland tréner és a Sevilla elleni bajnokin már 3-5-2-es formációban küldte pályára a játékosokat. Az új felállás egészen jól vizsgázott a bajnokságban, de a PSG elleni 1-1 során is csak az első félidőben volt komoly fegyver: Pochettino a visszavágón is felümúlta a holland trénert és a második félidőben már esélye sem volt a katalán óriásnak szorossá tenni a párharcot.

Hab a tortán, hogy a Real oda-vissza megnyerte mindkét El Clásicót, amire a 2007-2008-as idény óta nem volt példa. Ami pedig még ezt is felülmúlja az az, hogy amikor lehetőség lett volna az első helyre lépni a bajnokságban, akkor sikerült kikapni otthon a Granadától — és könnyen lehet, hogy ez volt idén a legfájóbb vereség —, de amikor adott az élet egy második esélyt a csapatnak az Atlético ellen, akkor se sikerült nyerni (0-0) szintén hazai pályán, a Celta Vigo elleni 1-2-es vereség pedig már a dobogó megszerzésére való lehetőséget is veszélybe sodorta.

Természetesen nem minden kudarc egytől egyig Koeman felelőssége, hisz még egy ilyen nehéz időszakon átmenő, félig kiöregedett kerettel, félig tinikkel felálló Barcelonával is esélye volt megnyerni a bajnokságot. A lehetőséget ugyan ezüsttálcán kínálták fel a riválisok folyamatos botlásaikkal a Barcelona számára, de fontos pillanatokban egyszer sem lépett ki saját árnyékából a katalán csapat, amiért viszont elsősorban az edző vonható felelősségre.

Ami Koeman mellett szól

Ahogy fentebb is leírtuk, viharos időszakon van túl a Barcelona, és nehéz feladat lett volna bárkinek is a jelenlegi helyzetben ütőképes csapatot csinálni ebből a keretből. A rossz szezonkezdet után azonban mégis megváltozott valami, és bár az egész naptári évre jellemző volt, hogyha akart a csapat se jött össze semmi, azonban — még ha szerencsével is — volt esély a bajnoki címre, és egy kupát még így is nyert a Barça. Felhagyott a 4-3-3-as, tiki-takát erőltető játékrendszerrel, és úgy tűnik, hogy a 3-5-2-es szisztéma működni látszik — erről itt lehet olvasni bővebben. Ha ehhez meglesznek a megfelelő játékosok, akkor ebben lehet még fantázia. 

Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy egy szezon alatt az előbb említett okok miatt nem lehet egy edzőnek se csodát művelni egy ilyen kaliberű klubnál sem. A Liga-győzelem ugyan elúszott, de nyugtázhatjuk magunkban az előismeretek birtokában, hogy a harmadik hely sem katasztrofális eredmény, a Bajnokok Ligájában pedig már évek óta nem megy a Barcelonának, nemcsak Koeman vezetésétől kezdve.

A Barcelona statisztikái Komean irányítása alatt

Minden sorozatot figyelembe véve 54 mérkőzésen 35 győzelmet szerzett, nyolc alkalommal játszott döntetlent, és 11 meccset veszített el a Barça — ebből hetet a Ligában. A legtöbb gólt messze a Barça szerezte a bajnokságban (85-öt, míg az Atlético és a Real 67-et), és meccsenkénti egy kapott gól lett az átlag (38). A rúgott gólok száma jól mutatja a támadásor gólerősségét, viszont a védekezésen van mit javítani, ebben a tekintetben csak negyedik lett a csapat. A BL-ben nem tudták felvenni a versenyt a topklubokkal — egyedül a Juventus ellen egyszer sikerült nyerni 2-0-ra, de utána hazai pályán 0-3-as vereséget szenvedtek.

Érdekes az a tény is, hogy amikor Piqué és/vagy Sergi Roberto pályára lépett, akkor tizenegyből hatszor szenvedett vereséget a csapat. Nem tudni, hogy mi vonzza ennyire az utóbbi években az edzőkhöz az előbb említett két játékost, de talán már minden Barça-drukker látja, hogy egy ideje nem a játék üde színfoltjai. Miután mindkét játékos felépült, megint kezdődött elölről minden, ahogy volt a szezon elején. Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy maradhattak volna sérültek, viszont edzői döntés következtében ülhettek volna a kispadon is a jó formában lévő játékosok helyett.

A játékosokkal való kapcsolata

Nem lehet olyan karizmatikus edzőnek mondani, mint Pep Guardiolát, vagy Jürgen Kloppot, viszont kiállt a játékosai mellett, gondoljunk csak itt arra, amikor a Kupában 2-0-s vereséget szenvedett a csapat a Sevilla elleni odavágón és kiállt a mindkét gól előtt nagyot hibázó Umtiti mellett. Érdekes még Riqui Puig mellőzése is, a fiatal középpályás összesen csak három meccsen volt kezdő és 369 percet kapott, ami a legkevesebb a keretben. Erről többször is kérdezték Koemant, de sosem adott egyértelmű választ az okokra.

Mindenesetre Puig játékán jól látható, hogy morálisan megviselte az, hogy keveset játszik. A Sociedad elleni gólja a Szuperkupa-elődöntőben, és a mérkőzés után adott nyilatkozata teljesen más képet adott még a szezon elején, de nincsenek olyan megmozdulásai, nincs annyi területe és lehetősége, mint Setién kezei alatt. Akiben viszont rendszeresen bízik, és lehetőséget ad neki, az Frenkie de Jong. Biztosan benne van az is, hogy a Barcelona középpályásával együtt dolgozott már a holland válogatottnál is, de rászolgált már sokszor a bizalomra, és nemcsak a posztján, hanem középhátvédként is megállta a helyét.

Lehetséges edzőjelöltek Koeman távozása esetén

Nagy nevekben nem érdemes reménykedni azért, mert ezelőtt se álltak sorban az edzők a Barcelona megüresedett posztjára, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy minden szurkoló elvárásának eleget lehet tenni ezzel a kerettel.  Meg kell újulnia a klubnak gazdaságilag, ami nem egy évet fog igénybe venni, és ami nem is az edző feladata lesz. Addig abból kell gazdálkodni, ami van, és abból kihozni, amit lehet. Ez az év is olyan volt, mint egy Petőfi-rapszódia, tele mélységekkel, magasságokkal, de ha ezektől eltekintünk, és csak a végeredményt nézzük, akkor egy BL-t értő harmadik hely és egy Kupa-győzelem nem rossz eredmény — erről beszélt a holland menedzser is.

Olyan sztáredzők érkezése, mint Hansi Flick, akiről a napokban sokat írnak különböző portálok, már teljesen kizárt, mivel a német válogatottjánál fogja folytatni az Európa-bajnokság után szövetségi kapitányként. Jürgen Klopp is kizárható, mivel 2024-ben jár le a szerződése a Liverpoolnál és a kicsit csalódást keltő 3. hely ellenére sem terveznek megválni tőle.

Aki erre a posztra esélyes lehet, az a Barcelona legendája, Xavi Hernández, akit már sokszor szóba hoztak a klubbal, mint lehetséges vezetőedzőt. Francisco Pimienta, a Barcelona B jelenlegi trénere is pályázhat erre a pozícióra, mivel jól ismeri a csapatot, de szóba jöhet Massimiliano Allegri is, a Juventus korábbi menedzsere, ugyanis neki nincs klubja — igaz, az ő defenzív stílusa nem a Barça szája íze. Ráadásul Allegri az Inter megüresedett padjára is esélyes, Pirlo menesztése esetén pedig a Juventus feltehetően tárt karokkal fogadná, feltehetően nem lenne vonzó számára egy kockázatos katalán túra. Pletyka szintjén még felmerült Erik ten Hag neve is, aki évek óta 2018 irányítja az Ajaxot és idén már második alkalommal nyert bajnokságot úgy, hogy a húzónevek (de Ligt, Frenkie de Jong, van de Beek) időközben már elhagyták a csapatot. 

A legújabb pletykák arról szólnak, hogy Laporta a keddi megbeszélésen időt kért Koemantól, mert az elnök Pep Guardiolát szeretné visszahozni a Barcelona kispadjára. Vele kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a szombati BL-döntő előtt biztosan nem foglalkozik ezzel a kérdéssel és a távozására is feltehetően akkor lehet esély, ha sikerül megnyernie csapatával a Bajnokok Ligáját.

Koeman biztosan maradni szeretne a csapatnál, és úgy gondolja, hogy a körülményekhez képest jó szezont zárt a klub. Ezt az alábbi, idei utolsó nyilatkozata bizonyítja, amit az Eibar elleni meccs után adott.

,,…ha augusztusban azt mondjátok nekem, hogy az utolsó pillanatig harcban leszünk a bajnokságért és nyerünk egy másik trófeát, aláírtam volna. De a szezon során már többet akartunk, túl sokat reméltek a csapattól. De ez így szokott lenni ilyenkor. Szerintem a szezon nem volt rossz, sőt, kihoztuk belőle a legjobbat, mert nem lehet duplázást várni egy olyan csapattól, ami még csak most formálódik..”

 

A végére pedig egy szavazást hirdetünk meg, amelyben az a kérdés, hogy Koeman menjen, vagy maradjon olvasóink szerint. Ennek köszönhetően mindenki kifejezheti a véleményét ezzel a kérdéssel kapcsolatosan.