Hivatalos: Ferran Torres 55+10 millió euróért a Barçáé

Kedd délután hivatalos közlemény formájában is megerősítette a Barcelona, hogy leigazolta Ferran Torrest a Manchester Citytől. A klub az átigazolási összeget nem erősítette meg, de egybehangzó sajtóhírek szerint 55+10 millió euróért érkezik a spanyol válogatott támadó a Barçához, amiből egyelőre egy eurót sem kell kifizetnie a klubnak, miután ügyes tárgyalásokkal sikerült elérni, hogy nyáron fizesse az összeg első részletét. Torres bemutatására január 3-án, hétfőn kerül majd sor a Camp Nouban.

Ferran-transzfer: 55 millió, négy részletben

A spanyol játékos már egy ideje komoly jelöltként szerepelt a katalánok erősítési tervei között, az ünnepek előtt pedig hosszas tárgyalások eredményeképpen sikerült is megállapodnia a Cityvel Mateu Alemany sportigazgatónak. A hivatalos bejelentésre eddig ugyanakkor várni kellett, mivel a papírmunkákkal valószínűleg a karácsonyi szünet miatt nem siettek és a La Liga áldására is kellett várni. Torres néhány napja már Barcelonában van, hétfőn átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, ahol nem találtak vele kapcsolatban problémát.

Ez egyébként az átigazolás szemponjából nem jelentéktelen, miután a támadó egy apró törést szenvedett el a jobb lábában még októberben a spanyol válogatott meccsén, azóta pedig nem lépett pályára. A felépülése viszont jól halad és várhatóan január közepén már játékra jelentkezhet Xavinál.

A sérülése előtt jó formát futott és impresszív számokat hozott Torres az őszi félszezonban: 7 meccsen 3 gólt lőtt a Cityben és volt két gólpassza is, valamint a válogatottban Luis Enrique keze alatt is lőtt 5 meccsen 4 gólt. A tavalyi idényben 36 meccsen 13 gól és 3 gólpassz a mérlege Manchesterben.

A 21 éves Torres korábban a Valencia játékosa volt, ott mutatkozott be profi játékosként, mielőtt a Citybe igazolt. Rendkívül sokoldalú játékos, a három támadó poszt mindegyikén képes jó teljesítményre – a Valenciában leginkább jobbszélsőként játszott, aztán a Cityben Pep Guardiola már a tavalyi idényben is váltakozva adott neki lehetőséget a jobb-, és balszélen, valamint középen is, idén pedig egyértelműen középső támadó volt.

Ferran 2027 nyaráig írt alá, a a szerződésében szereplő kivásárlási záradék pedig egymilliárd euróban lett meghatározva. A Barça új játékosának bemutatása január 3-án, hétfőn lesz a Camp Nouban, szokásos sajtótájékoztatóval egybekötve.

***