Dembélé elutasította a Barcelona ajánlatát

Elképzelhető, hogy már csak a pálya mellett jut majd szerephez

A spanyol ’AS’ és más, szintén Gerard Romeróra hivatkozó spanyol lapok információi szerint Mateu Alemany megkapta a várt választ Ousmane Dembélétől, aki ultimátumot kapott a klubtól a jövőjével kapcsolatos döntését illetően. Dembélé ügynöke, Moussa Sissoko révén visszautasította a Barcelona legutóbbi ajánlatát a hírek szerint és nem fogja Katalóniában folytatni. 

A francia támadó öt évre szóló fizetésének bruttó 200 millió eurónyi összeget jelölt meg, valamint 20 milliós jutalékot az ügynökének és 20 milliós aláírási bónuszt.

Ezt a klub tulajdonképpen zsarolásnak tekintette, ezért Alemany figyelmeztette Dembélét és ügynökét, hogy számolniuk kell a következményekkel. Az elsőre nem is kellett sokat várni: a klub közölte Sissokóval, hogy el is felejtheti, hogy védence akár egy percet is játszani fog június 30-ig, figyelembe véve azt is, hogy a világbajnokság télen kezdődik.

Nyilvánvaló, hogy Xavi nem szeretné, hogy legyen egy olyan játékosa a keretben, aki félévig csak edz, és nem játszik, a klub pedig nyilván nem szeretné a fizetését a semmire utalni, így az volna a legjobb megoldás a klub számára, ha Dembélé azonnal távozna átigazolás formájában. A probléma ugyanakkor az, hogy a franciának a nyári ingyen távozás lehetősége a preferenciája.

A Barcelona már tanulmányozza az alternatívákat, és legrosszabb esetben még az azonnali hatállyal történő felmondás (és ha a kompenzáción vita lenne, bírósági eljárás) is lehetséges opció lehet – de ezt aligha akarhatja a klub, ugyanis ha most elküldik, a fizetéséből fennmaradó összeget – elvileg – ki kell fizetni. Illetve az is biztosnak tűnik, hogy ha Dembélé tényleg nemet mondott, a klub azonnal visszavonja az eddigi ajánlatát, hogy adott esetben vissza már ne tudjon táncolni.

Az viszont egyáltalán nem kizárt, hogy Dembélé utolsó mérkőzése gránátvörös-kékben a Real Madrid elleni, szerdai Szuperkupa elődöntő volt, mivel a távozása a fentiek alapján, ha nem is órák kérdése, de nagyon valószínű.