Nico az első keret tagja hivatalosan is

A klub regisztrálta a Ligánál, 14-es mezben fog játszani | Hamarosan Gavi is követi

Nico González a nyári bemutatkozása óta a remek játékának köszönhetően gyakorlatilag alapemberré vált a Barcelonában, ugyanakkor eddig hivatalosan a B csapat játékosának számított. A távozók és fizetésüket csökkentőknek köszönhetően azonban meglett az anyagi keret arra, hogy felkerüljön a felnőtt csapatba, a klub pedig ma hivatalosan is regisztrálta őt a Ligánál.

Nico González tavaly nyár végén kapta meg először lehetőséget a játékra a felnőtt csapatban és a teljesítménye alapján hamar meggyőzte a technikai stábot, hogy hosszú távú erőssége lehet a Barcelonának, hiszen mind Koeman, mind most Xavi rendszeresen számol vele vagy a kezdőben vagy csereként. Mindeddig azonban csak a B csapat játékosaként szerepelt a felnőttek között, mától azonban a klub hivatalosan is regisztrálta őt az első keretben. A Mundo Deportivo szerint a szezon hátralévő részében a Coutinho által árván hagyott 14-es mezben fog játszani.

A fiatal középpályás augusztusi bemutatkozása óta 23 meccsen lépett pályára (ezeken van 2 gólja és 1 gólpassza), amivel a hatodik helyen van a szezonban pályára lépők rangsorában. Nála többször csak Frenkie de Jong, Piqué, ter Stegen, Busquets – és Gavi kapott lehetőséget eddig. Nico felkerülése mellett így nem lesz nagy meglepetés, hogy hamarosan Gavi is hosszabbít és szintén fellép a B csapatból a felnőtt keretbe.

***