A harc folytatódik: Ilaix Moriba nem tagja a Németországba utazó keretnek

Az elmúlt órákban már voltak találgatások arról, hogy Ilaix Moriba tagja lehet majd a Barcelona Németországba utazó felnőtt keretének, ahol a csapat edzőtábort tart majd és szombaton pályára lép a Stuttgart ellen. Sőt, még arról is szó volt, hogy a felek felgyorsították a játékos 2022 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbításával kapcsolatos tárgyalásokat, hogy a fiatal tehetség is csatlakozni tudjon a kerethez, de ez végül nem történt meg.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Ilaix Moriba addig nem fog lehetőséget kapni a mérkőzéseken Barcelonában, ameddig nem hosszabbít, ez pedig egyelőre még nem történt meg, így nem lesz tagja azon játékosoknak, akik részt vesznek a szezon előtti edzőtáborban, amelyet a csapat a következő hét napban tart.

Ronald Koeman összesen 25 játékost visz magával Németországba: tizenötöt az első csapatból és tízet a B együttesből. Braithwaite, Alba és Sergio Busquets hétfőn tértek vissza a Barcelona edzőközpontjába, miután átestek az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon és koronavírus-teszteken. Rajtuk kívül még Neto, Dest, Piqué, Araújo, Griezmann, Pjanic, Riqui Puig, Lenglet, Sergi Roberto, Frenkie de Jong, Umtiti és Memphis Depay tagja a keretnek. Fati, Coutinho, Ter Stegen és Dembélé sérülés miatt maradt ki.

Az utazó B csapat játékosai közül kiemelkedik a többiek közül Yosuf Demir és Gavi, akik a fiatalabb játékosok közül eddig az előszezon szenzációi voltak. A listát Peña és Tenas kapusok, valamint Collado, Nico, Comas, Balde, Rey Manaj és Mortimer egészítik ki.

A csapat a tervek szerint a délutáni órákban landol Németországban, de csak csütörtökön kezdődnek az edzések. Valójában aznapra dupla edzést terveznek.

***

Elhoztuk neked a legstílusosabb, legmenőbb és legjobb FC Barcelona termékeket! Nézz be a Shopba!