A legjobb 45 perctől a kontroll teljes hiányáig

Ha az összképet nézzük, jó meccset játszott a Barcelona a Real Sociedaddal, de óriási volt a kontraszt az első és a második félidő között. Szerencsére az első többet számított, és hiába jött fel a végén a baszk csapat, ezt gólokban nem tudta érvényesíteni. 

Az ősz legjobb félideje?

Ha sokszor írunk is erős kritikákat, a jót is ugyanúgy illik kiemelni. A Barça most a Real Sociedad ellen játszott talán a legjobban ezen az őszön, és nagyon megérdemelte, hogy végre volt hatása is ennek az eredményjelzőn. A csapatban volt lendület, energia, gyorsaság a labdával és anélkül, hatékony előrejáték. Messi is teljesen benne volt a meccsben, de a többiek is mintha most úgy léptek volna pályára, hogy „nyerni fogunk”. És ezt a lendületet most az sem tette tönkre, hogy balszerencsésen az ellenfél szerzett vezetést. Tudnak vajon rendszeresen és tartósabban is így játszani?

Balszerencse itt, első gól ott

Griezmannról és De Jongról van szó. Előbbi alapvetően egy jó meccset játszott, mindenképpen megérdemelte volna, hogy gólt szerezhessen. Jobb szélsőként játszott, megnyitott területeket, jól összejátszott a társaival, visszajött védekezni, majd újra támadást építeni. De a gól nem jött össze: volt kapufája, egy az egy elleni helyzete, és egy szélről érkező beadása is, amit “csak” be kellett volna tessékelni a hálóba. Végül lecserélte Koeman. Ezzel szemben Frenkie de Jong bár sok kritikát kapott az elmúlt időszakban, nem is alaptalanul, most végre gólt ért az, hogy egyébként jól tud érkezni második hullámban. Ez volt az első gólja gránátvörös-kékben idén. 13 bajnoki, 5 BL-találkozó után most végre odaért és belőtte.

Nagyon tud fájni, ha nincs kontroll

Adott a kérdés, hogy mi hiányzott a Barcelonának a második félidőben, amikor teljesen elveszítették a játék felett az uralmat? Az erőnlét, a minőség, a szervezettség vagy mindhárom együtt? Mert bármennyire is ütőképes csapat a Real Sociedad idén, az azért feltétlenül furcsa, hogy a Camp Nouban a Barcelona képtelen labdát megtartani, képtelen játékot kezdeményezni, és az ellenféltől sem tud labdát szerezni, mert a letámadása nem működik. A Barcelona egyáltalán nem volt ura a meccsnek, elveszítette a kontrollt ahogy haladt előre a mérkőzés a második 45 percben. Ez pedig azt üzeni, hogy ez a csapat vagy erőnlétben, vagy másban, de gyengébb, mint kellene.