Messi után: a sötétségből a fényes jövőbe

Sejtettük, tudtuk, hogy lesz hatása annak, ha már nincs velünk Leo Messi. Most már látszik, hogy mennyit számított korábban a jelenléte, pláne az utóbbi pár évben.

Ő el tudta fedni egy rosszul működő csapat gyengeségeit, mert vele még akkor is jöttek a győzelmek, amikor a játék nem volt az igazi. Jobb játékossá tette a jelenléte azokat is, akik  annyira azért nem voltak jó játékosok. Ez még velünk is előfordul a baráti focikon: jobbak vagyunk, ha játszik velünk valaki, aki nagyon ügyes. Ezek a hetek és hónapok különösen, de lehet, hogy jóval több idő, most a kitartásról kell szóljon. Culék, tartsatok ki, és támogassátok a játékosokat most is, amikor nem a sikerekről és a könnyű győzelmekről szólnak a hetek.

Időről időre jönnek nehéz, vagy még nehezebb időszakok minden csapat életében. A Barçánál mostanában ritkábban jöttek, mert akadtak olyan egyéniségek, akik elfedték a hibákat. Most egy kicsit várnunk kell, és továbbra is szurkolnunk kell, mert az már most látszik, hogy a sok-sok tehetséges fiatallal egy szép jövő kopogtat.

Mivel pénzügyileg szintén kell az idő, hogy legyen eredménye az új vezetés munkájának, még hangsúlyosabb, hogy vannak és lesznek olyan tehetséges fiatalok, akiket most láthatunk. Az idei nyári átigazolási időszak inkább eladási időszak volt a Barcelona számára. Erre szükség volt, sőt, még több eladásra is szükség lett volna. Ki kell ugyanis venni a költségvetés kiadási oldalát földhöz vágó játékosokat a keretből, különösen azokat, akik ehhez mérten nem teljesítenek jól. Griezmann egy volt közülük, aki a legtöbbet keresett, és ehhez képest nem játszott szupersztárként sosem. Pjanicot még csak kölcsönadni sikerült, de azzal, hogy vállalta egy jelentős fizetés csökkentést is, jövőre lényegesen jobb esélyekkel lehet majd eladni vagy kölcsönadni -szemben az idei évvel.

Umtiti, Coutinho, Lenglet, Neto, Braithwate lehetnek a következők – ha valahogyan sikerül túladni rajtuk. Akkor állna igazán egyenesbe a költségvetés, és lehetne lassacskán elgondolkozni új igazolásokon is, túl a fiatalokon.

Azokon a fiatalokon, akik egyszerre most jó páran nem csak próbálkoznak, hanem valóban többnek tűnnek egy-egy reménységnél, ráadásul a többségük saját nevelés. Pedri és Demir a kivételek, ők nem a La Masíáról kerülnek ki, de Mingueza, Eric García, Araújo, Balde, Nico González, Gavi, Ansu Fati mind saját nevelésű játékosok. Riqui Puig is, őt csak azért említem külön, mert ő már 22 éves, és esetében kevésbé egyértelmű, hogy valóban sikeres lesz-e Barcelonában. És ha a fent említettek nem is fejlődnek majd mindannyian úgy, hogy kezdők legyenek egyszer a Barcelonában, ha csak egy részükről ez elmondható lesz, akkor egy nagyon jó alap már létrejön. Az pedig már most látható, hogy ezzel nem lesz probléma, mert sokan tényleg nagyon tehetségesek.

Természetesen ők nem fognak még minden meccsen jól játszani, minden ellenfél ellen jól teljesíteni, mert túl fiatalok. Nekik és a klubnak is időt kell még adnunk. Lesznek szívderítő meccsek, de fájó napok is – pusztán abból kifolyólag, hogy ez egy túl fiatal, és tapasztalatlan állomány, csapatként pedig egy túlságosan új egyveleg. Adjátok meg ti is ezt az időt. Volt már hasonlóan nehéz, sőt, volt nehezebb is. A jövő egyáltalán nem fest sötéten!

Úgyhogy fel a fejjel, és Força Barça!