Bartomeu – Setién csúcs után: az edző marad a posztján

Az Osasuna elleni bukás és a bajnoki cím elvesztése után pénteken találkozót kért Quique Setiéntől Josep Maria Bartomeu klubelnök, aki első kézben akarta látni, miként dolgozza fel a jelenlegi helyzetet a vezetőedző.

A kudarc nyilvánvaló, és annak módja még inkább veszélybe sodorta Setién állását. Nem elég a csapat gyenge játéka, most már biztosan a Madridé a bajnoki cím, és még Lionel Messi is nagyokat rúgott az edzőbe a csütörtök esti nyilatkozatával. Messi több kérdésben nyíltan más véleményt fogalmazott meg, mint Setién, és különösen rossznak a januártól eddig tartó időszakot jelölte meg, nem pedig az egész szezont.

Setién helyzete azért is nagyon rossz, mert az nyilvánvaló mindenki számára, hogy az edzői csapata viszonya korántsem jó a kerettel, és még rosszabb a húzójátékosokkal, mint Messi vagy Suárez. Ilyen körülmények között igen nehéz elképzelni, hogy jövőre is ő lenne a csapat edzője – hiába van szerződése további 2 évre.

De most a fő kérdés inkább volt az, hogy marad-e Setién egyáltalán a bajnoki meccsek után is a Barcelona edzője az augusztusi BL-folytatás előtt, de erre szinte biztosan igen a válasz. Bartomeu elnök a helyén tartja a tréner, és abban bízik, hogy egy kis pihenés és egy hosszabb felkészülés segíteni fog a csapaton, aminek lehet látszata augusztusban.

Az Alavés elleni bajnoki után még lesznek regeneráló edzései a csapatnak, ám ezt követően jövő szerdától egy 5-6 napos pihenő kezdődik, és csak az azt követő hét hétfőjén tart újra edzést a vezetőedző, aki így Setién lesz. Ezt pedig egy szűk két hetes felkészülés követi a Napoli elleni visszavágóra.

Mindenesetre kijelenthető, hogy a Barcelona szinte biztosan Quique Setiénnel fejezi majd be a szezonját, a következő szezonról pedig még nagyon korai beszélni.