A Griezmann-szerződés és részletei: a szakmai és pénzügyi bukás mintapéldánya

A katalán SPORT néhány hete két írásában is foglalkozott Griezmann barcelonai szerződésének részleteivel, melyből komoly anyagi bukta rajzolódik ki a Barcelona szempontjából. A francia játékos Messi mögött a keret második legmagasabban fizetett játékosa volt, ráadásul a leigazolásához teljes egészében külső forrást vett igénybe a klub, mivel ezek szerint nem volt rá pénze. Mindezt azért, hogy aztán 2 szezon után visszaküldje őt az Atleticóhoz, miután nem sikerült beteljesítenie a küldetését és a csapat kulcsemberévé válnia…

 

 

A Barcelona nem kis befektetést vállalt Antoine Griezmann 2019-es leigazolásával, hiszen egy az egyben kifizette az Atletico Madridnak a francia támadó 120 millió eurós kivásárlási árát. Az összeg már akkor is túlzónak tűnt (pláne utólag), hiszen ezzel Griezmann lett a klub történetének top 3 legdrágább igazolásainak egyike Dembélé 105+45 millió eurós és Coutinho 120+40 millió eurós ára után/mellett. A befektetés azonban egyáltalán nem volt egy sikersztori (bezzeg a másik kettő, ugye…), és már aligha térül meg, hiszen Griezmann az Atleticónál játszik kölcsönben 2 évig (10 millió euróért) és csak kármentés lesz, ha a madridiak a következő 22/23-as idény végén megvásárolják őt 40 millió euróért.

Persze ha Griezmann bevált volna a pályán, a kép pár fokkal szebb lenne, így viszont nemcsak szakmai, hanem totális anyagi bukás is volt a barcelonai kalandja. A katalán SPORT ugyanis betekintést nyert a szerződések részleteibe, amiből kiderül, hogy iszonyatosan magas fizetést kapott, ráadásul az érte kifizetett összeg is teljes egészében hitelből történt, mivel a klubnak nem volt pénze rá.

Az igazolás 120 millió eurós fedezete 2 forrásból érkezett: a klub 85 millió eurót kapott egy befektetési alaptól, amit hosszú távon kell törlesztenie, valamint 35 millió eurót hat hónapos banki kölcsönként. Utóbbit nyilván már törlesztette is a klub. Az összeget azért kellett egyben fizetnie a Barcelonának, mert Griezmannt ki kellett vásárolni a szerződéséből, de akkor is mellbevágó, hogy egy eurónyi saját forrást nem tett bele akkor a Bartomeu vezette menedzsment.

A történet másik részeként pedig ott vannak még Griezmann járandóságai is. A francia támadóval több mint bőkezűen bánt a Barcelona, hiszen az első évében kapott bruttó 17 millió eurót alapfizetésként (nettóban ez kicsit több, mint a fele a Sport szerint), 2,5 millió eurót a meccsek több mint 60%-án való szerepléséért, 1,5 milliót a BL negyeddöntőbe jutásért és 5 milliót aláírási bónuszként. Kezdésnek ez sem volt rossz, de SPORT beszámolója szerint az alapfizetése ezek után évente egy millióval nőtt (volna), illetve az eredetileg öt évre szóló szerződésének utolsó három évében 7, illetve 6,5-6,5 millió járt volna neki hűségbónuszként. Emellett a bónuszok is ott voltak/lettek volna minden évben, mint például 1,5 millió egy LaLiga győzelem esetén, vagy 0,5 millió, ha a LaLiga legjobb játékosa lett volna a szezonban. Meg 1 millió járt volna egy Aranylabda elsőségért is – bár emiatt valószínűleg senki nem aggódott, hogy kifizetésre kerül.

Összességében 26+21, azaz 47 milliót (a spanyoloknál vagy a matek rossz, vagy a képen lévő számok egyike) fizetett Griezmannak a Barcelona a két gránátvörös-kékben töltött szezonjában, így ha az Atletico tényleg megveszi őt 2023-ban, a kölcsön végén, az pont fedezni is fogja ezt. Vagyis csak a hitelként felvett, igazolásra fordított 120 millió eurót (+kamatokat) kell kiköhögni a következő hónapokban-években… Nem ez volt az évszázad üzlete, maradjunk annyiban.

***