Exkluzív interjú Iniestával – I. rész

A 'SPORT'-nak nyilatkozott az élő legenda

Az FC Barcelona élő legendája, Andrés Iniesta a katalán ‘SPORT’ újságírójával beszélgetett egy exkluzív interjú alkalmával. A katalánoktól nyáron távozó játékos szót ejtett Jeison Murillóról, és arról is, hogy gondolkozik-e az edzői pályafutásról. Ezen kívül elmondta, hogy milyen volt visszatérnie Barcelonába, és kifejtette a véleményét a La Masíáról is. Terjedelmes interjú, első rész.

Többször mondtad, hogy el tudod képzelni magad edzőként. Nem nehéz kitalálni, milyen focit szeretnél játszani…

[nevet – a szerk.] Van egy világos elképzelésem a labdarúgásról, amit szerettem játszani. Ez annál a klubnál alakult ki, ahol az egész életemet töltöttem. Az is igaz azonban, hogy sok változó létezik, úgyhogy majd meglátjuk a jövőben.”

Iniesta edzőként leigazolja Murillót, vagy inkább az akadémián nézelődött volna?

„Azt tenném, amit a klub tett. Értékelni az összes szituációt és dönteni. Talán a klub úgy döntött, hogy nincs olyan játékos a B-csapatban, aki megfelel erre a szerepre.”

Ez egy kicsit komoly…

„Az nem lehet kérdés, hogy az akadémia kedvéért onnan válasszunk. Át kell gondolnod, hogy valóban készen állnak-e erre a szerepre. De mindig figyelned kell az akadémiára és értékelned kell a dolgokat.”

Milyen volt visszatérni?

„Jó, kipihent vagyok. Izgatottan jöttünk haza, Barcelonába.”

Hiányzott ez?

„Hiányzik, mert szeretnék még a Barçában lenni, ha a testem és a fejem lehetővé tenné ezt. Nem fogok találni semmi ehhez foghatót, ami megfelel ennek a futballnak, a stadionnak, a csapattársaknak… Egy másik úton haladok, de élvezem. Izgatottan várom, mi fog jönni, és remélem, hogy a karrierem ezen szakasza is fontos és különleges lesz.”

Gondolod, hogy a jelenlegi Barçából hiányoznak a játékosok az akadémiából?

„Az akadémia fontos és mindig is az lesz. A lényeg az, hogy kihasználják a kapott játéklehetőséget. Az edző jól ismeri őket, és tudja, mire van szüksége. Mi, akiknek van egy elképzelése a klubról, úgy gondoljuk, hogy a fiatalokra kell támaszkodni, és gondoskodni kell arról, hogy amikor eljön az idejük, ők is szerepet játszhassanak a csapatban.”

Messi azt mondta, hogy az akadémia kicsit gyengébb, igaz ez?

„Abban az időszakban, amikor 8-9 saját nevelésű játékos volt a kezdő tizenegyben, láttuk, hogy ez nem normális egy ilyen klubban. A követendő példa az, hogy ezekre a játékosokra támaszkodjunk. Igaz, hogy ehhez sok feltételnek teljesülnie kell. Ha vannak megfelelő szintű játékosok, akikben nagy a potenciál, gondoskodnunk kell arról, hogy esélyt adjunk nekik.”

Igazolás előtt a Barçának meg kellene néznie a B-csapatot?

„Azt hiszem, mindig is ez volt a terv. Használunk kell az akadémiát. A játékosok sok évet töltenek a klubban, ismerik a játékstílust, és ez egy plusz.”

Az akadémia több sikert aratott olyan edzőkkel, mint Pep és Tito az első csapattal?

„Van Gaal nem játszott a klubnál, mégis a fiatalokra alapozott. Nem hiszem, hogy ez számít. Az edzők tudják, honnan jönnek, mi a klub koncepciója, és hogy mit jelent az akadémia a klub számára.”