“Nem riaszt meg az, ha az új Guardiolaként tekintenek rám”

Ha a Barcelona megkérdezné ma...

Az FC Barcelona élő legendája, Xavi Hernández a minap a katalán ‘SPORT’-nak adott interjút a visszavonulása előtti utolsó mérkőzését megelőzően. Az interjú második részében az edzősködésről, Katarról, Messiről, és a barcelonai visszatérésről is beszélt. A beszélgetés első részét itt lehet elolvasni. 

Mi történik a Barcelonától való távozás után?

“Amikor elhagyod a Barçát, a tested felszabadul. Nagyon furcsa érzés. Amikor olyan sokáig ott vagy, nem fogod fel, mert annyira elmerülsz a stresszben, és ez normálisnak tűnik, a mindennapi rutinodnak. Amikor eljössz, akkor jössz erre rá, és azt mondod. “ejha, mekkora nyomás alatt éltem!” Minden harmadik nap egy vizsga, amin megítélnek 20 vagy 90 perc alapján. Őrület. Egy játékosnak, egy edzőnek, egy elnöknek a Barça a végső vizsga. Nagyítóval néznek rád, és egyetlen hiba? Már vége is. Kiválónak kell lenned, mert ha nem, semmire sem vagy jó. Szörnyű így élni. Ennek ellenére versenyképesek vagyunk, és imádjuk ezt. És ezért, miután abbahagyom egy pár évre, vissza akarok térni ebbe az életformába, és érezni akarom azt az adrenalint, amit akkor érzel, amikor a világ tetején állsz.”

Mit szólsz Katarhoz?

“Játszottunk egy döntetlent, és nagyon mérges voltam, mert azt láttam, hogy a csapattársaim nagyon nyugodtak. Másik követelményrendszer, ugyanakkor arra is rájössz, hogy vannak más dolgok is az életben. Katar felnyitotta a szememet. Úgy vagyunk itt, hogy ez nemcsak az én döntésem volt, hanem a családé is. Nagyon boldogok vagyunk. Nuria (Xavi felesége – a szerk.) mondta nekem: “ha itt tudunk maradni, az jobb, mintha visszamennénk”. Imádom, mindent megadnak nekem, tisztelnek, és erős csapatunk van. Ez egy nagyszerű lehetőség mert tapasztalatra van szükségem, hogy teszteljem magam, hogy lássam magamat a kispadon. A Barça B csapatánál például sokkal nagyobb lenne rajtam a nyomás.”

A Barcelonánál sokat várnak tőled, az új Guardiolaként tekintenek rád. Ez megijeszt téged?

“Tudom, és nem, egyáltalán nem ijeszt meg. Megtörtént ez velem játékosként, és nem volt könnyű, és most sem lesz majd az, amikor visszatérek. Tudom, hogy mik az elvárások. Mindent követek, ami a klubnál történik, és volt egy közvélemény-kutatás a Sport oldalán, ami szerint máris favorit vagyok a Barça kispadjára. Ember! Nagyon hálás vagyok, de ez nem most fog megtörténni – tapasztalatra van szükségem.”

 

Ha a Barça megkérdezne ma…

“A legjobbamat próbálnám nyújtani, de ez nem a megfelelő pillanat. A nulláról indulok. Képzeld el, hogy elkezdesz egy mérnöki tanfolyamot, és azt kérik tőled, hogy építs alagutakat a Vallvidrera (hegy a Tibidabo szomszédságában – a szerk.) alatt. Ugyanaz lenne most a helyzet: nem lehet. Szükségem van alapokra, tapasztalatra, ami most nincs.”

Van karrierterved?

“Katar szeretné, ha maradnék a világbajnokság végéig, hogy valamilyen formában tudjam őket segíteni. Meglátjuk mi történik, de ez attól is függ, hogy a Barçánál hogyan tekintenek rám. Nem tagadom, a Barcelona a célom. Azt hiszem, jó edző lennék, mert nagyszerű tanáraim voltak.

 

Néhányan azt mondják, Xavi addig nem jön vissza a Barcelonához, amíg a jelenlegi vezetés hatalmon van, vagy amíg Messi nem távozik…

“Nem, ez nem igaz. Mindkettő állítás téved. Elmondta, a távozásomkor, hogy nincsenek ellenségeim. Nincs rossz kapcsolatom Bartomeuval és a jelenlegi vezetéssel, nagyon hálás vagyok nekik. Hosszabbítani akartak velem, amikor távoztam! Semmi kifogásom nincs ellenük. Leo pedig a barátom. Semmi problémám nincs vele, semmi. Ha a Barçánál lennék, elsőként beszélnék vele, ő egy olyan személy, aki mindig közvetlen, őszinte és nyitott. Edzeni őt kiváltság lenne.”

Azt mondják, a Barçánál duplázni nem jelent túl sokat.

“A Bajnokok Ligája-kiesés balszerencse. Nagyon nagy figyelem övezte a csapat részéről, és már tavaly is ugyanez történt. A Culék elkeseredettek amiatt, ahogyan a csapat kiesett, ahogyan nem dominálta a párharcot sem hazai pályán, sem idegenben. Ez az, ami miatt a Barcelona szurkolói szomorúak. A Pep-érában mi sem nyertünk meg mindent, de az érzés más volt: az érzés, hogy domináltuk a párharcot.

Ez az edzőtől függ?

“Nem tudom. Nem voltam ott Valverdével, hogy lássam, hogyan edzi a csapatot, vagy hogy mik voltak az elképzelései. “

*AKCIÓS termék: -40%! Olyan Barcás dekorációt keresel a szobádba, ami eredeti és sosem veszíti el az aktualitását? Ezzel a poszterrel megtaláltad. Rendeld meg kedvezménnyel!