Messi: “Sokkal többet szerettem volna Ronaldinhóval játszani”

Beszélt a VAR-ról, Suarezről, és a jövőről is

Az FC Barcelona klasszisa, Lionel Messi ezúttal az argentin TyC Sports televíziós csatornának adott interjút, melyben szót ejtett a VAR gyakorlati alkalmazásáról, a valaha volt legjobb csatárról, az első barcelonai góljáról, és még sok minden másról is.

Működésben a VAR

“Ha jól használják, szerintem hasznos dolog. Ami nem tetszik, hogy eredetileg a kétes helyzetek letisztázása miatt kezdték el alkalmazni, de még mindig nem erre használják. A döntéseket végül mindig a játékvezetők, vagy az őket segítő bírók hozzák, és nem a valós történéseken alapulnak. Egy nagyon hasznos és jó eszköz, de nem alkalmazzák jól.”

A fizikai állapotáról

“Elsőként érkeztem és nagyon keményen kezdtem el edzeni, amit nem kellett volna. Kiestem egy teljes hónapra, aztán visszatértem, és úgy edzettem mintha nem lett volna a kieső idő. Ezután volt egy visszaesés az állapotomban, és elkezdtem lassabban dolgozni, egyik feladat a másik után. De ennek most vége, újra erősnek érzem magam, és lépésről lépésre megtalálom a ritmusomat.”

Az első barcelonai góljáról

“A labda szabadon volt, aztán elpattant a védőtől. Megszereztem, visszapasszoltam Ronaldinhónak, és vártam. A védők felett átlöbbölte nekem, én pedig átemeltem a kapuson. Nagyon tetszett a pár perccel korábban hasonló módon szerzett gólom is, de azt les miatt nem adták meg. Bosszantó volt, de ez sarkallt arra, hogy újra megpróbáljam.”

A csatártársakról

“Ronaldinho rengeteget segített. 16-17 évesen nehéz volt belépni egy klasszisokkal teli öltözőbe. De ő a szárnyai alá vett és mindent megtett, hogy kényelmesen érezzem magam. Feloldódtam. Később a pályán mindig őt kerestem, de csak rövid időnk volt arra, hogy együtt élvezzük a játékot. Sokkal többet szerettem volna vele játszani.

“5 éve játszom Luis-szal. Ha háromnaponta játszol, hozzászoksz a másikhoz és fejből tudod, hogy hol van a másik. A gyerekeink egyidősek, minden nap együtt éljük az életünket, és a kapcsolatunk napról napra erősebb.”

Minden idők legjobb csatára

“Ronaldo, a Fenomén. Az összes csatár közül, akiket láttam, ő a legjobb. Hihetetlen játékos volt.”

A jövőről és a visszavonulásról

“Nem szándékozom elmenni innen. Nem gondolok arra, hogy elhagyjam Barcelonát. Az álmom az, hogy egyszer a Newells’s-ben játsszak, az argentin futballban, de nem tudom, hogy ez meg fog-e valósulni valaha. Van egy családom, és ők elsőbbséget élveznek a saját vágyaimmal szemben.”