Messi: “Elképzelhető, hogy a szünet végül segít nekünk”

Pénteken jelentetett meg a katalán Mundo Deportivo és a Sport is interjút Lionel Messivel, mert az egyenlőség jegyében a támadó mindkét lapnak adott lehetőséget röviden.

Az interjú kérdései alapvetően kiegészítik egymást, és nem is jutott túl sok kérdés egy interjúba, így az alábbiakban mindkét interjút közöljük.

Továbbra is azt gondolod, mint korábban, hogy nem nyerhettek BL-t, vagy esetleg inkább egyet értesz Quique Setiénnel, aki azt mondta, hogy minden további nélkül meg tudjátok nyerni?

“Az elképzelhető, hogy ez a szünet végül a javunkra válik, de majd lássuk meg, hogy tényleg el tudnak-e indulni a sorozatok, és akkor kerülünk csak majd ki a kétségek közül, mert csak akkor fogjuk látni, hogy milyen szinten játszunk, és meddig juthatunk el később. Szerintem az edző nem jól értette, amit mondtam, vagy rosszul magyarázták el neki. Én azt mondtam, hogy úgy játszva, ahogyan akkor játszottunk, a szünet előtti utolsó meccseken, egyértelműnek tűnt, hogy nem ütjük meg azt a szintet, ami ahhoz kell, hogy Bajnokok Ligáját nyerjünk.”

“Soha nem kételkedtem a keretben, amivel rendelkezünk, és nincs kétségem afelől, hogy megnyerhetünk mindent, ami még elérhető, de nem úgy játszva, ahogyan a szünet előtt tettük. Persze mindenkinek meg van a maga véleménye, és minden véleményt tiszteletben kell tartani. Az én véleményem azon alapszik, hogy volt szerencsém játszani a Bajnokok Ligájában minden évben, és tudom, hogy nem lehetséges megnyerni így, ahogyan korábban játszottunk.”

Hogy érzed magad fizikailag és lelkileg az edzésekhez való visszatérés után így az edzőközpontban? Nehéz volt számodra a karantén?

“Igazság szerint fizikailag nagyon jól vagyok. Otthon mindig edzettem, és ez segített, hogy formában maradjak, még akkor is, ha nem ugyanaz otthon edzeni, mint amikor itt edzel a szakmai csapat irányítása alatt. Lélektanilag nyilvánvalóan nehéz volt mindenkinek, mert ez egy egészen extrém szituáció. De a segítséggel, a családom, a feleségem, a gyerekeim társaságában szerintem jobban viseltük a szituációt, és elsősorban kihasználtuk a sok időt, hogy együtt csináljunk dolgokat, amiket egyébként nem tudunk, mert nincs rá időnk. Mert a gyerekek mennek óvodába, mert nekünk is meg vannak a magunk kötelezettségei. Úgyhogy elég jól éreztük magunkat együtt, és élveztük, hogy a gyerekekkel lehetünk, akik nagyon gyorsan fejlődnek. Kemény volt, de velük együtt nagyon sok örömteli pillanatunk volt.”

Az új protokoll 

“A megfertőződés esélye mindenhol ott van, amikor kijössz otthonról, már kockázatot vállalsz, úgyhogy szerintem nem kell sokat gondolkozni ezen, mert ellenkező esetben az lesz a vége, hogy nem mész sehova. De azt is meg kell érteni, hogy elengedhetetlen betartani a protokollokat, és ezeket elvinni a végsőkig, hogy a prevenció maximális legyen. Az edzésekhez való visszatérés volt az első lépés, de nem szabad elbízni magunkat, továbbra is be kell tartanunk a szükséges óvintézkedéseket, és elfogadni, hogy el kell kezdenünk lejátszani a meccseket amint eljönnek, de zárt kapuk mögött.”

Jöjjenek a meccsek és előtte a kötelező összetartás elválasztva a családtól?

“Én személy szerint nagyon várom, hogy visszatérjenek a sorozatok. Tudjuk, hogy nagyon furcsa lesz nézők nélkül, egy-egy alkalommal már játszottam így, és extrém volt. Ami az összetartásokat illeti, ezt igazság szerint nem szeretnénk, ha szükséges lenne, nem szeretnénk külön élni a családunktól. Meglátjuk majd, hogy hogyan lesz végül.”

Örül annak, hogy vannak tárgyalások Lautaro Martínez ügyében?

“Ha őszinte akarok lenni, nem igazán tudom, hogy voltak-e vagy vannak-e tárgyalások vele most, erről fogalmam sincs. De szerintem már mondtam véleményt róla, Lautarto egy lenyűgöző támadó, elsősorban azért mert szerintem egy nagyon sokoldalú játékos. Erős, jól cselez, van benne gól, tudja tartani a labdát… de lássuk meg, hogy végül mi lesz vele, és más nevekkel, akik az asztalon vannak.”

Mit vár az átigazolásoktól?

“Az átigazolási ügyeket tekintve vannak felelős emberek a klubnál, akik ezért felelnek, és nekik kell tudniuk választani aszerint, hogy mit gondolnak a legjobbnak a keret szempontjából. Az egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzetben minden más lesz a piacon is, és nagyon bele kell találni, hogy tudjuk javítani azt az állományt, amivel már rendelkezünk.”

Messi a legnagyobb? Legyen az a te szobádban is. Óriás Messi falmatrica csak az EuroBarça Shopban!